Tisztelt Olvasó!

A Kharón köteteiben gyakran vállaljuk az a megtisztelő feladatot, hogy a különféle nemzetközi kutatócsoportok eredményeit, állásfoglalásait tolmácsoljuk Önöknek, hogy a hazai problémákon túl kitekintésük legyen a tanatológia nemzetközi irodalmára is. Ismét így teszünk, de természetesen olvashatnak a hazai viszonyokkal foglalkozó tanulmányokat is.

Elsőként Payer Imre költő, irodalomtudós versét olvashatják, aki költőként már több díjat is kiérdemelt (2000: Nagy Lajos-díj, 2001: Szépírók különdíja, 2004: Parnasszus-díj /műhely/, 2006: Aquincumi Költőverseny-díj), s eddig 4 verseskötetet jelentetett meg: Létbesurranó (1991), Föl, föl, ti rabjai a földalattinak! (1998), A bábjátékos függönye meglibben (2001), Egyes szám, egyetlen személy (2003).

A Palliatív Ellátás Európai Egyesületének az Európai Palliatív Ellátás Fejlesztésével foglalkozó Munkacsoportja Carlos Centeno vezetésével azt a nagy feladatot vállalta magára, hogy a WHO európai régiójának 52 országában - az eddigi kutatások sorában példátlanul nagy nemzetközi összefogás keretében - megvizsgálja a hospice és palliatív ellátási rendszerek jelenlegi helyzetét, s az összegyűjtött adatok birtokában felvázolja e rendkívül fontos szakterület fejlődését. A munkacsoport 2003-ban jött létre, s kutatásait a 2005. évi adatokra alapozta, melyeket országonkénti bontásban, országos jelentésekben összegzett. A palliatív ellátás minden szegmensére kiterjedő alapos kutatás lehetővé tette, hogy a különböző államokban tapasztalt eltéréseket, sajátosságokat figyelembe véve és közös nevezőre hozva, összehasonlító vizsgálatokat végezzenek, s ezek eredményeit a most publikált tanulmányban adják közre. A cikk angol nyelvű eredeti változata a jelen pillanatig még nem jelent meg nyomtatásban, így külön köszönettel tartozunk a stábnak, hogy engedélyezték a kézirat alapján készült magyar fordítás megjelenését, amelynek köszönhetően a magyar olvasók ismerhetik meg elsőként a kutatás eredményeit.

Gyukits György és szerzőtársai tanulmánya azt a problémát feszegeti, hogy hazánkban a tartósan elszegényedett és szegregálódott népesség körében milyen nehézségeket okoz a rászorulók hospice jellegű ellátásának megszervezése, illetve kiterjesztése. A mintavétel alapjául szolgáló nagyvárosokban és falvakban élő - főképp roma nemzetiségű - réteg körében végzett interjú-jellegű vizsgálatok eredményei rávilágítanak arra, hogy mind a szociális, mind a kulturális sajátosságok jelentős mértékben akadályozzák az ellátási forma elterjedését, a rászoruló betegek kiszűrését. Az önmagában is jelentős szegénység-kockázati tényezőként megjelenő súlyos betegséghez (főképp a rákhoz) és magához a halálhoz való tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot tükröző fatalista viszony, amelyet már a rossz szociális körülmények is indukálnak, továbbá a marginalizálódást eredményező szegénység, a szociális háló hiányosságai együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy a szóban forgó társadalmi réteg ma kiszorul a hospice ellátás keretei közül.

A jövendő orvosnemzedék etikai és mentális viszonya a halálhoz az orvosképzés szempontjából - a közelmúlt törekvéseinek eredményeképp - örvendetesen egyre nagyobb hangsúlyt kap, így a medikusok halálképével foglalkozó közlemények jelentősége is megnő. Nem véletlen, hogy a következő három írás is ezt a problémakört járja körül. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének köszönhetően az általános orvosi kar tanrendjében 2003 óta szerepel a kreditpontos Tanatológia, palliatív terápia című kurzus, amely fő feladatának tekinti az orvostanhallgatók felkészítését arra, hogy a tanulmányaik és munkájuk során mentálisan megterhelő, nehezen feldolgozható halállal való szembesülést egészségesen dolgozzák fel, és ismereteket szerezzenek a haldokló betegek ellátásával kapcsolatos legkorszerűbb törekvésekről. A kurzuson részt vevő hallgatók hozzáállását, a halálhoz való viszonyuk változását vizsgálják Hegedűs Katalin és munkatársai a budapesti egyetemen indított kurzusok alapján, Körtvélyesiné Samu Gyöngyi és kollégái pedig a szegedi egyetemen 2005-től folyó munka tapasztalatait összegzik. A szemeszter végén a hallgatók egy dolgozatban számolnak be tudásukról, s válaszolnak az attitűdjüket felmérni kívánó kérdésekre. Szántó Mária a pesti orvoskar hallgatójaként írta a két összegző tanulmány után közölt dolgozatot, mely lírai önvallomásként, saját sorsán keresztül szemlélteti, hogy milyen nehéz szembenézni a veszteséggel, legyen az akár a halál, vagy épp egy egész életünkre kiható baleset.

A rendszerváltozást követően hazánkban is egyre markánsabban figyelhető meg az a jelenség, hogy a keresztény hagyományokon nyugvó életszemlélettel elégedetlenek, abban megnyugvást nem lelők a keleti kultúrák filozófiáiban keresik a lelki békéjükhöz vezető utat, s közülük sokan a tibeti buddhizmus tanait tanulmányozzák. A buddhista vallású régiókban több szövegvariánsa is ismert az ún. Tibeti halottaskönyvnek, mely a haldoklás fázisait kíséri végig a reinkarnáció, a megvilágosodás felé vezető szellemi, lelki küzdelemben, s melynek mára már két magyar fordítása is napvilágot látott. Kazi-Tóth Attila segítségével olvasóink előtt is feltárulhat az az út, amelyet egy haldoklónak be kell járnia, s noha elsőre idegennek tűnhetnek e gondolatok, de a figyelmesen olvasók felfedezhetik bennük a párhuzamokat a keresztény ars moriendik világával, az élet végén utolsó megkísértésként próbára tevő gondolatokkal vívott belső tusával.

A Források rovatban ezúttal egy Erdélyben élt román orvosdoktor Ladislau Vasilie Popp orvosi disszertációjából olvashatnak részleteket. Az eredetileg latin nyelven megfogalmazott írás a román népi temetkezési szokások 1817-ben megjelent fontos forrása, melyet Magyar László András hozzáértő tolmácsolásával ismerhetünk meg. Ma már kissé furcsának tűnhet, hogy a leginkább néprajzi vonatkozású disszertáció miként íródhatott a bécsi orvosi kar számára, erre magyarázatul szolgál az, hogy az akkor politia medica-ként emlegetett közegészségügynek fontos részét képezte a higiénés, járványtani és egyéb indokokkal fokozatosan az állam felügyelete alá kerülő temetkezés ügye, a temetők felügyelete, így a választható tézisek között gyakran szerepeltek ez irányú feladatok.

Kívánok minden kedves Olvasónknak hasznos és kellemes időtöltést az egész szerkesztőség nevében!

Horányi Ildikó
felelős szerkesztő