KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

XX. évfolyam

2016/4

Könyvajánló

DR. ZELENA ANDRÁS
DR. ZELENA ANDRÁS

PhD egyetemi adjunktus

dr.zelenaa@gmail.com

Budapesti Gazdasági Egyetem
Társadalmi Kommunikáció és Média Intézeti Tanszék

KARL OVE KNAUSGÅRD

Halál - Harcom 1.

Magvető Könyvkiadó, 2016. 435 o.

Karl Ove KnausgÅrd - Halál - Harcom 1. című könyvének fedlapja

A kortárs norvég irodalom – újból ibseni magaslatokba törve – hangos sikert tudhat magáénak: régen nem látott skandináv- és nemzetközi viszonylatban is magas eladási példányszámok, huszonkét nyelvre átültetett fordítás.

A tabutémává lett halál-kérdést veszi górcső alá önéletrajzi sorozatának első kötetében Karl Ove Knausgård. Teszi ezt kendőzetlen őszinteséggel; mondhatni már-már fájó naturalizmussal. Nem eufemizál, nem akar tapintatos lenni: kendőzetlenül veti papírra annak folyamatát, ahogy az élet átadja a testet a halálnak, s az egykor volt emberi test hogyan kerül be a biológia örök körforgásába. In medias res: A szív számára az élet egyszerű: ver, ameddig bír. Azután megáll. Előbb-utóbb egy szép napon magától felhagy lüktető mozgásával, és a vér a test legmélyebben fekvő pontja felé áramlik, hogy ott egy kis medencébe gyűlve kívülről sötét és nyirkos tapintású foltot hagyjon az egyre fehéredő bőrön, miközben a testhőmérséklet csökken, a végtagok megmerevednek, és a belek kiürülnek. (7.o.) A lebontóbaktériumok térnyerésének és a hullafoltok keletkezéstörténetének e fájó őszinteség és tárgyilagos megfogalmazása kevés szépirodalmi szöveg sajátja.

Szokatlan, hogy költői kérdésévé lesz az első bekezdésnek az is, hogy mi, XXI. századi emberek miért zárjuk izolált falak közé haldokló embertársainkat és szeretteinket (tehát miért dehumanizálják a terminális állapotú, menthetetlen beteget), miért vált tabuvá a halálról, haldoklásról való beszédmód?! Mert nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is elkendőzzük a halál témáját és a haldoklókat, vallja az író. Nyílt kérdésfeltétele e gondolatkör kapcsán: a holttesteket miért letakarva szállítják földalatti folyosókon, s a krónikus osztályok és patológiai intézetek állandó alagsori elhelyezkedésének miértjeire is keresi a magyarázatot. Gyermeki kérdés fogalmazódik meg az íróban: az élettelen testeket mi okból szállítják mindig lefelé az épületen belül, mi az oka addig tartó nyugtalanságunknak, amíg szerettünket el nem temetjük a föld alá?

E szokatlanul tárgyilagos beszédmód tapintatlannak tetszhet, sokakban megütközést válthat ki. Ám a magyar fordítás is értőn játszik rá a szöveget finoman átszövő érzékeny, vallomásos szálakra. Ahogy haladunk lapról lapra, egyre inkább körvonalazódni fog Knausgård címben is megjelenített önvallomása. Ezt a személyes önterápiás módszert és vallomást előlegezi meg a Harcom 1. alcím birtokos alakja is. Analízis, strukturális elemzés a szerző és apja kapcsolatáról, gyarló és nagyon emberi konfliktusaikról, közös útkeresésükről.

Az élők és haldoklók-halottak kérdésekkel-kételyekkel terhelt viszonyát össztársadalmi szinten elemző narratív elbeszélő egyre személyesebb hangon szólal meg. Személyes történeteinek és emlékeinek felidézése egyszer mesésen idilli világba, másszor rendkívül hétköznapi és sajátunkhoz hasonló gyermekkorba repít minket. Apa és fia történetét átszövi kettejük kapcsolatának alakulása, egymás csiszolódása a mindkettejük számára furcsa apa- és fiúszerephez.

Rádöbbenhet az olvasó, hogy bármennyire is igyekezett a kötet elején megjelenő naturalizmust és tényszerű leírást távol tartani magától, e történetek befogadása közben saját problémáira ismer; emlékeit és érzéseit éli át újból. A feledés homályába vész tehát a fájó - és talán bántón nyers - realizmus miatti kétely. Megkockáztatom: visszalapozva a kötet első fejezeteihez, mind többen gondolkodnak el a könyv elején még mereven elutasított gondolatok és visszatetszéssel olvasott sorok igazságtartalmán és valószerűségén, ugyanis attól hogy valamiről nem beszélünk, az attól függetlenül az élet velejárója, a biológia örök törvénye.