PhD habil. egyetemi docens, mentálhigiénés szakember, hospice- és gyásztanácsadó
Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Magatartástudományi Intézet
HVG Könyvek, 2026
Singer Magdolnának óriási élettapasztalata van. Átélte a veszteségek csaknem minden formáját, emellett gyásztanácsadóként, mentálhigiénés szakemberként is sok-sok embert kísért már a „megbékélés útján”. Ezt talán másokról is el lehetne mondani, de Singer Magdolnának van még egy erénye: fantasztikusan ír! A gyászolók történetei olyan bensőséges formában jelennek meg nála, mint egy-egy ballada vagy színdarab. Megelevenednek előttünk, ott vagyunk a történetet mesélő mellett, ahogy Magdi is, akinek mesélnek. Sokszor meg is szólítják őt, mintegy kitekintve a történetből, oldva a feszültséget, üzenve nekünk: nem kell egyedül lennünk, ha elvesztünk valakit és szenvedünk.
Kit is veszítettek el ezek az emberek? Szülőket, házastársat, testvért, gyereket, unokát, magzatot, azonos nemű párt, társállatot… Végigkísérhetjük a szerettük elvesztése előtti és utáni küzdelmeket, majd azt is, ki milyen stratégiát választott vagy kínlódott ki a rengeteg fájdalom, küzdés nyomán.
Mi, olvasók is sokat tanulunk ezekből a történetekből. Számomra például még nyilvánvalóbbá vált, hogy az emberek sajnos nem tudnak mit kezdeni a gyászolóval, sokszor elmenekülnek mellőle vagy akár rendkívül durván és érzéketlenül viselkednek vele (ld. pl. a gyermekét elvesztett Kinga apósát a Hajszál híján gyilkossá váltam című történetben). A családot összetartó anya halála pedig összetöri a családi rendszert, amit aztán nagyon nehéz összerakni, mint az Itt maradtam a két fiúval című történetben, amelynek plusz érdekessége, hogy az apa és a két fiú, Marci és Tomi szemszögéből is látjuk az anya halála utáni családi helyzetet, az együttélésüket a gyásszal, a különböző stratégiák kialakítását.
A másik, talán még fontosabb üzenete a könyvnek az, hogy amennyiben tehetjük, legyünk jelen a búcsúzó családtagunk mellett. Szívemből beszélt az a két gyászoló, aki erre világított rá: „Az emberek többsége hárítja a jelenlétet a haldokló mellett, pedig, aki nem néz szembe a halálfélelmével. és nem vállalja be, hogy igenis nem hagyja magára a távozó szerettét, az nemcsak a haldoklóval szemben követ el súlyos mulasztást, hanem kihagyja életének nagy lehetőségét is…” (75.o.) „A szüleim betegsége világított rá, hogy a jelen, a jelenlét a legfontosabb.” (243.o.)
Aki megtehette, hogy jelen tudott lenni, aki nem futamodott meg, annak a gyásza is könnyebb. Legyünk tehát a haldokló és a gyászoló mellett, ahogy Magdi is jelen volt és leírta nekünk ezt a tanulságos húsz történetet. Hiszen minél többet olvasunk a halálról, haldoklásról és gyászról, annál kevésbé lesz tabu.
Dr. Hegedűs Katalin PhD
habil. egyetemi docens
Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar
Magatartástudományi Intézet
hegedus.katalin@semmelweis.hu
L’Harmattan Kiadó, 2026
A gyászolók számára írt ismereterjesztő könyvek – szerencsére egyre több ilyen születik - általában a gyász pszichés folyamatának ismertetése által és a megküzdéssel kapcsolatos tanácsadással segítik a veszteséget elszenvedett olvasót. Nagy Zsolt könyve élethelyzetek összeomlásából, hozzátartozó halálának gyászából, válásból, betegségből felépült emberek vallomásait gyűjti össze. Huszonöt személy mesél ürességről, kiégésről, fájdalomról, reménytelenségről, kétségbeesésről és arról az útról, amit bejártak, hogy eljussanak a megbékélésig. Általuk első kézből hallhatunk arról, mit is jelent valójában ilyen belső küzdelem.
Példát mutatnak, hogy igenis lehet komoly veszteségek ellenére is tovább élni, új értelmet találni és fokozatosan újraépíteni, sőt, meghaladni korábbi önmagunkat.
A vallomásra vállalkozó személyek nem csupán életük legmeghatározóbb, tragikus eseményéről mesélnek, hanem bepillantást engednek az életútjuk során bekövetkezett sorsfordító változásokba is. Találkozhatunk egy látássérült nővel, aki sokat tanult hátrányos helyzetéből adódó nehézségekből és képes teljes életet élni, egy karját elvesztett sportolóval, aki dacolva a lehetetlennel, profi kosárlabda edzővé vált, egy nővel, aki nagymamája ápolása után az idősgondozásban találta meg a hivatását, egy drogfüggőségből felépülő fiatalemberrel, aki ma már tapasztalati segítőként hasznosítja tapasztalatait és prevenciós előadásokat tart. Várva várt kisbabájukat, gyermeküket, házastársukat elveszített emberek megérintő módon mesélnek gyászukról és arról, hogyan voltak képesek megbirkózni a tragédiájukkal, pedig úgy tűnt számukra, hogy ez teljességgel lehetetlen. Szó esik daganatos betegségből való felépülésről és az azt követő személyiségváltozásról, társállat elvesztésének gyászáról, munkahelyi veszteségek tanulságairól, autista gyermek nevelésében rejlő nehézségekről és ajándékokról.
A könyvben olyan hétköznapi hősök szerepelnek, akikkel könnyen azonosulunk, ezért elhisszük, hogy adott helyzetben mi is képesek leszünk helyt állni. Van a kötetben azonban két kivételes erővel rendelkező ismert személy is. Egyikük mindannyiunk kedves „ismerőse”, Mosolyka, akinek gyerekkorában azt jósolták, nem éri meg a felnőttkort, és lám nem csak itt van 36 évesen, de blogot ír, tanít, tükröt tart az embereknek, hogy lássák, mennyi szépség és öröm van az életünkben. A másik személy Rakonczai Gábor extrém sportoló, Guinness világrekorder, akinek a teljesítményét lehetetlen még csak megközelíteni is, azonban az a tapasztalat, amelyet a halál közelsége során szerzett, mindannyiunk számára tanulságos ajándék. „És amikor ezt tényleg felfogod, a végességből hirtelen az élet értelme is megjelenik. Rájössz, mennyire felfoghatatlanul értékes, törékeny és múlandó maga a létezés, nem csak nekünk, embereknek, hanem mindennek, ami él, a növényeknek, az állatoknak, mindennek. Annak megélése, hogy itt vagyunk, gondolkodunk, alkotunk, szeretünk, segítünk egymásnak, a semmiből hozunk létre dolgokat, elképesztően értékes állapot.”