Összefoglalás ♦ A palliatív szedáció (PS) formái közül szerzők a tartós, mély, terminális szedációval foglalkoznak, melynek célja elviselhetetlen panaszok esetén a szenvedés enyhítése a végállapotú – nem kizárólag daganatos – betegek körében. Általánosan elfogadott javallatai a nem csillapítható fájdalom, súlyos nehézlégzés, agitált delírium, görcsök, valamint sürgősségi beavatkozásként, az alábbi krízishelyzetek: masszív vérzés, terminális nehézlégzés, neurogén vagy kardiogén tüdőödéma, kezelhetetlen szorongás. Annak ellenére, hogy a nemzetközi és hazai szakirodalom régen foglalkozik a PS kérdéseivel, hazánkban a megfelelő szakmai protokollok hiányoznak, az elméleti tudás nem elterjedt és a kompetencia sem egyértelmű. Kifejtik, hogy a PS nem rövidíti meg az életet, így az élet mesterségesen megnyújtását vagy megrövidítését tiltó hospice alapelvvel nem ellentétes, s a tevékenységet a kettős hatás elvének keretein belül szükséges értékelni. Hangsúlyozzák a határozott különbséget a palliatív ellátáson belül végezhető PS és a hazánkban tiltott eutanázia között.

Összefoglalás ♦ Az Európai Unió Palliatív Szedáció (PalSed) című Horizon 2020 projektje keretében sor került a Palliatív Ellátás Európai Szövetsége (EAPC) által 2009-ben kiadott, palliatív szedációra vonatkozó keretrendszer felülvizsgálatára. Az új keretrendszert az EAPC 2023-ban tette közzé, amelyben az egzisztenciális szenvedés a korábbi keretrendszerhez képest jelentősebb szerepet kapott. A jelen tanulmány első lépésben ismerteti az életvégi döntések diskurzusában a terminális szedáció párbeszédének néhány alapelemét, lehetővé téve, hogy ebben a kontextusban elhelyezhessük az EAPC új palliatív szedáció-definícióját. Második lépésként összehasonlítjuk a régi és az új keretrendszert, hogy világosan láthassuk a számunkra lényegi változtatásokat. Végezetül pedig röviden megnevezzük azokat a pontokat, melyek az egzisztenciális szenvedés értelmezésének terén továbbra is nyitott, a gyakorlat számára sürgős válaszokat váró kérdéseket jelentenek.

Összefoglalás ♦ A tanulmány a palliatív szedáció hazai gyakorlatát elemzi az igazságosság bioetikai elvének keretében., Rámutat arra, hogy e végső, refrakter szenvedést enyhítő beavatkozásnak nincs alternatívája, ezért alkalmazása nem csupán lehetőség, hanem etikai kötelezettség is. A szerzők bemutatják az EAPC 2023-as irányelvének legfontosabb pontosításait – a refrakteritás új meghatározását, az arányosság kettős jelentését –, majd ezek fényében értékelik a magyar jogi és szakmai szabályozási környezetet. A vizsgálat rámutat arra, hogy bár a hazai jog anyagi jogi szinten garantálja a szenvedés csillapításához való jogot, a palliatív szedációra vonatkozó speciális eljárásrend hiánya jelentős bizonytalanságot okoz az orvosi gyakorlatban. A hospice-palliatív ellátás korlátozott kapacitásai, az erős területi különbségek és a szakképzett humánerőforrás hiányosságai tovább erősítik az ellátáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségeit. A finanszírozási és kódolási rendszer jelenlegi állapota nem teszi lehetővé a beavatkozás előfordulásának követését, így az erőforrások tervezése sem valósulhat meg megfelelően. A következtetés az, hogy a palliatív szedáció egységes, átlátható és szakmailag megalapozott alkalmazása csak akkor garantálható, ha a szabályozás kifejezetten rendezi az eljárás indikációs, kompetencia- és dokumentációs követelményeit, valamint biztosítja az országon belüli igazságos hozzáférését.