Összefoglalás ♦ Polcz Alaine Macskaregény (2000) című memoárja szervesen illeszkedik a nehezen elbeszélhető, tabusított traumatapasztalatokat - a múlandóság, a veszteség, a gyász élményeit - sajátosan női perspektívából elbeszélő, vallomásos-filozofikus, önéletrajzi ihletésű írásai sorába. A hetvenhárom éves szerző az egykori macskáihoz kötődő emlékfoszlányait egybegyűjtve igyekszik feleleveníteni múltját. A személyes önreflexiót és a tanatológiai meglátásokat ötvözve, a kíméletlen őszinteség, a tudományos kíváncsiság és a melankolikus önirónia sajátos elegyével vet számot halandóságunk megtestesült tudatával az ember-állat viszonyrendszer újragondolása során. Nő és macska találkozásakor „két világ átlépi egymás küszöbét:" a derridai ráeszmélés, a macska szemében tükröződő én másságának felismerése vezet etikai megfontolásokhoz a létezésükkel halandóságra ítéltek sorsközösségét hangsúlyozva. Fajközi kapcsolódásaink feltárása az elgyászolandó halálhoz való jog nekropolitikai tétjeinek felismeréséhez vezet.

Összefoglalás ♦ A halál körüli időszak bizonytalanságában némi kapaszkodót nyújtanak az előzetes tervek és nyilatkozatok, ha azokat átgondoltan, a megfelelő információkra alapozva használják. Írásomban szeretném bemutatni azokat a rendelkezéseket, amelyeket előzetesen tehetünk meg. Ezek a rendelkezések az életvég, a haldoklás, halál, gyász időszakában jutnak érvényre, és a haldokló illetve a családja számára bizonyos tervek megvalósulását teszik lehetővé. A nyilatkozatok egy része még a rendelkező életében érvényesülhet, más része pedig a halál után nyeri el fontosságát. Áttekintésük remélhetőleg megmutatja az életvégi tervezés gyakorlati erejét, azt hogy akár egészen egyszerű módokon is sokat tehetünk saját magunk és családunk nyugalmáért.