A probléma azért is valós, mert a felgyorsult világban mindenre gyógyszert vagy csodaszert keresünk, hogy mielőbb eredmény legyen, mielőbb olyanok legyünk, mint amilyenek voltunk. Ha kövérek vagyunk, néhány pirula bekapásával akarunk pár hét alatt újra karcsúak lenni, ahelyett, hogy kevesebbet ennénk és többet mozognánk. Ha öregek vagyunk, fiatalító szérumra vágyunk, ahelyett, hogy aktív életet élve elfogadnánk magunkat. Ha pedig veszteség ér bennünket, akkor mihamarabb és minél problémamentesebben akarunk túllenni a gyászon – akár gyógyszereket magunkba tömve –, akkor is, ha ezzel azt kockáztatjuk, hogy egy következő veszteség esetén duplán mar majd belénk a szenvedés.

A regény mestermű. Mindvégig lebilincselően érdekes a történet és amíg a szereplőkért izgulunk, rengeteg információval leszünk gazdagabbak a tudományos kutatás és a gyászfeldolgozás természetéről. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden tudományos kutatás etikátlan, de elámulunk azon, milyen egyszerű manipulálni a statisztikai eredményeket és a bullying finom és kevésbé finom eszközeivel ellehetetleníteni egy egyetemi professzort, aki minderre rájön.

Talán ez a könyv is hozzájárult ahhoz – amint a szerző felhívja rá a figyelmet a könyv utószavában –, hogy hazájában, Dániában a közelmúltban megindult a párbeszéd, a társadalmi vita a gyászdiagnózis bevezetését illetően.

* A gyógyszer neve utalás Karin Boyle Kallokain c. tudományos fantasztikus regényére
** A komplikált gyász diagnózisa szerepel a DSM-ben is – ld. Bandini, J. (2015). The Medicalization of Bereavement: (Ab)normal Grief in the DSM-5, Death Studies, 39:6, 347-352.

Dr. Hegedűs Katalin PhD
habilitált egyetemi docens,
Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar,
Magatartástudományi Intézet
hegedus.katalin@semmelweis.hu