Élni Nélküle

Élni Nélküle. Antológia. Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely, 2017. 1. kötet: pp. 256, 2. kötet: pp. 248

A magyar nyelvben az ún. meteorológiai igék alkothatnak teljes értékű, egy szóbál álló mondatokat (Esik. Fúj. Havazik. stb.). E szabályszerűséget kiterjeszti a 2017-es Ünnepi Könyvhétre megjelent Élni Nélküle antológia a következő mondatfüzérrel: Élni? Tovább élni? Van értelme nélküle!?!? Ugyanis ebben a kontextusban egy anyanyelvi beszélő vagy alkalmazott nyelvész sem tarthatja ezt hibásnak. Az antológiaköteteknek sem sajátja az azonos stílus, a műfaji egységesség, hiszen e kötetformának más a szervezőelve. Az Élni Nélküle szerkesztői autodidakta – vagy éppen ad hoc módon költővé, íróvá, novellistává váló – alkotók művei közül szemezgettek, s szerkesztették meg a verseket, novellákat, elbeszélő műveket a szerint, hogy a gyászról, elmúlásról szóló, sorstársak által lejegyzett szövegeket illeszthessenek egymás mellé.

Szépirodalmi mű vagy terápiás lehetőség? – kérdezik sokan. A választ nem könnyű megadni, hiszen a szerzők kortársaink, az alkotások színvonala pedig rendkívül vegyes. Vitathatatlan, hogy nagyarányú a posztmodern irodalmi stílusjegyekkel rendelkező szöveg a kétkötetes antológiában. S egyéként is: József Attila költészetét a kortársak hangos elismerése övezte? A kordokumentumok szerint közel sem... A kanonizáció és az olvasók, az idő elteltével pedig az utókor alkot majd értékítéletet, s nem a sors- és kortársak... E kötetkompozícióban a terápiás szövegalkotás is tetten érhető, hiszen ott a gyászban való elszigetelődés és elhatalmasodó magány-érzés oldásának irodalomterápiás segítő lehetősége. Ez megfogalmazódott a pályázati kiírás szövegében, amelyben a leendő költő- és íróaspiránsokat ekképp tájékoztatták: E kötet szerzői – prózában vagy versben – személyes tapasztalataikat, gondolataikat, veszteségeik történetét osztják meg az olvasóval.

Összefoglalóan annyi rögzítendő: a gyásszal járó fájdalomnak a kiírása-kibeszélése magunkból laikus önfelismerés sok esetben, hiszen ezzel érvényre jut a verbalizálás terápiás hatása, s elveszített szerettünk versben való továbbélésére is lehetőség adatik. Azaz, ha senki más sem veszi kezébe e kétkötetes antológiát, már akkor is sikerről kellene számot adni: a szerzők hasznára vált e megjelenés. Aki pedig olvasója lesz ennek az összeállításnak, annak aktuális vagy éppen régebbi fájdalmán és gyászterhén enyhít az irodalomterápia, esetleg az emlékezés.