KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

XXI. évfolyam

2017/2

Könyvajánló

DR. ZELENA ANDRÁS
DR. ZELENA ANDRÁS

PhD egyetemi adjunktus

dr.zelenaa@gmail.com

Budapesti Gazdasági Egyetem
Társadalmi Kommunikáció és Média Intézeti Tanszék

A magunkból kiírt(hatatlan) fájdalom párhuzamos történetei

Gyász öngyilkosság után - könyvajánló(k)

Albert Y Hsu - Hátrahagyottak című könyvének fedlapja

Albert Y. Hsu: Hátrahagyottak - Gyász az öngyilkosság után.

Harmat Kiadó, 2015. 256 o.

Albert Y. Hsu: Grieving a Suicide: A Loved One’s Search for Comfort,
Answers & Hope.

InterVarsity Press, 2002.

Jankovics Éva - Öngyilkos lett a fiam című könyvének fedlapja

Jankovics Éva: Öngyilkos lett a fiam

Garbo Kiadó, 2006. 141 o.

Jankovits Éva: My Son Committed Suicide

Kevesek ismerik azt az amerikai írót és szerkesztőt, akinek olvasmányos és könnyed stílusa megérdemelten előlegezi meg az olvasók körében a népszerűségét. Ő Albert Y. Hsu. Saját veszteségtapasztalatából és fájdalmából táplálkozó, egyéni gyászélményét illeszti abba a témafolyamba, amelyet a honi könyvpiacon szinte egyedüliként Jankovics Éva: Öngyilkos lett a fiam c. kötete fémjelzett.

Egyedi kötetekként utalok a két írásra, hiszen a gyász első szakaszában a szakma legelismertebb szakemberét is kívülállónak érezheti a gyászoló, mivel úgy véli: fájdalmát (talán…) csak az képes elképzelni és átérezni, aki nagyon közeli hozzátartozót vesztett el, az övéhez hasonlatos körülmények között. Azaz elhunyt szerettünk saját akaratából, önkezével, számunkra megmagyarázhatatlan módon vetett véget életének. Mivel sokan érzik magukénak ezt a hárító, segítséget mereven elutasító magatartást, úgy vélem nemcsak terápiás céllal, hanem az olvasás élményéért is sokan veszik kezükbe e személyes vallomásokat.

Közös metszet tehát, hogy mindkét író személyes érintettségéből, saját veszteségtapasztalataiból és gyászfeldolgozási sémáiból merít, s megszólítja mindazokat, akiknek hasonló a fájdalmuk. Míg Albert Y. Hsu a betegség után depresszióba zuhant édesapját vesztette el, addig Jankovics Éva életerős, szép sporteredményeket elért 25 esztendős gyermekét gyászolja - mindkét férfi öngyilkos lett. S bár más a két veszteségélmény, a halál körülményei és okai sem emlékeztetnek egymásra, mégis úgy érezhetjük a szövegek egymásutániságában, hogy egyazon veszteségtípusról olvasunk.

A sorok között ott rejtőzik, hogy egy öngyilkosság nagyszámú rokont, barátot és ismerőst taszít a súlyos, feldolgozhatatlannak tűnő fájdalom poklába. E fájdalom és trauma pedig - az Erős Ferenc-i fogalomhasználat szerint - sokszor transzgenerációs átviteli mechanizmusokkal a következő generációkra is átterjed, az ő életükre is hatással lesz.1

A veszteséggel járó fájdalomterhet tetézik a megválaszolást váró kérdések és az önvád a

- Mit kellett volna észrevennem?

- Mit tehettem volna, hogy megelőzzem?

- Mit kellett volna másként csinálnom?

kérdések minduntalan felszínre kerülésével, az észre nem vett jelek múltbéli kutatásával. S sajnos kimondva vagy kimondatlanul ott rejtőzik a társadalmi stigma terhe is, amely a hátramaradottakra szakad: néhány évtizede még a végtisztesség megadását, a temetőben való eltemettetést sem engedélyezték a hozzátartozóknak, akik öngyilkosságot elkövetett rokont gyászoltak. Sajnos ma is tapasztalható megbélyegzés, bár egyre kisebb, de még észlelhető mértékben.

A megválaszolhatatlan, miérteket és okokat kutató anya lelki őrlődését olvashatjuk az egyik oldalon a szerelmi bánat következményeként elveszített fiúról, míg a betegség és lassú rehabilitáció miatt az életét eldobó apáról a másik lapon. A történetek mások, a megküzdési, földolgozási stratégiák és a fájdalom azonban mind hasonlatos. Gyógyírt, feldolgozási mintát nem találunk egyik kötet sorai között sem, azonban mások fájdalmának, megküzdési és túlélési mintáinak megismerése segítségére lehet a veszteséget átélt gyászolónak és a hátramaradottak segítségére siető ismerősöknek, barátoknak egyaránt.


1 Vö. ERŐS Ferenc: Trauma és történelem. Jószöveg Műhely, Budapest, 2007