ESTERHÁZY PÉTER

Hasnyálmirigynapló

Magvető Könyvkiadó, 2016. 238 o.

Az ismert író szeretett focipárhuzamai közül idézve: nem Esterházy hazai pályája a naplóforma. A főállásban szigorú napirendje szerint – kézzel – regényeket író E.P. betegségének stádiumait, Hasnyálka miatt átstrukturálódó életének szokatlanul megváltozott mindennapjait vetette papírra. Tette ezt először magának, házi használatra dokumentált küzdelmével és kétségeivel. Majd egy ponton úgy gondolta: mégiscsak könyv lesz ezekből a füzetekből. Szerkesztett könyv, küzdelmi napló Hasnyálkával és az íróval a főszerepben. Naplóbejegyzés született tehát a kórház felé zötykölődő taxiban, a hőre vártan a folyosón, az őszi napsütésben klinikakerti padon, a fémes szájíz miatti hajnali ébredés után. Szerkesztett lett tehát a szöveg, de marad benne írás nélkül eltelt nap utáni fanyalgás a Miért nem írtam tegnap semmit se? - kérdéssel, a bűnöztem a vacsoránál, úgysem tudja senki - mondatokkal és számos személyes, ki nem mondott és családi körben elejtett félszavakkal, intim vallomással, őszinte esemény- és gondolatleírással.

Napló vagy szépirodalmi mű? – kérdezik sokan. E vékony határmezsgyéről többen elmélkedtek már, azonban én e kérdést nyitva hagyom. Amolyan szépirodalmi igényű személyes napló, talán mindegy is mi. Mert hogy mi más lenne egy íróember betegségdokumentációja, amiben ott a harag, az apátia, a humor, s betegségének abszurd megszemélyesítése kissé groteszkbe hajlóan, a rákkal való szokatlan (ön)dialógussal?!

Kezemben egy kötettel a könyvesboltban időt múlatva beszéltem olyannal, aki azért olvasta, mert ez Esterházy következő (és mint kiderült, utolsó...) szövege. Más meg azért, mert ő is volt hasnyálos évekkel ezelőtt. S akadnak katasztrófaturista olvasók is, akiket az érdekel: egy nagy író is ugyanolyan kórteremben fekszik és ugyanúgy órákat vár-e a kemóra és onkológusára, mint bármely földi halandó? A válasz igen. Ahogy a jellegzetes hajkorona is szálanként hullik ki, úgy a testsúlycsökkenés és étvágytalanság is osztályrészül jut a híres nemesi család leszármazottjának, az Európa-szerte ismert nagy írónak, mint bárki másnak.

83,4 kg vagyok, lettem, ez 10 kg
mínusz karácsony óta. Rák nélkül szupi volna.

- írja 2015. június 21-én vasárnap.

Számos posztmodern szöveg nyers, már-már vulgáris szóhasználatával akar aktuális és szerethető lenni. Ám a napló szövegének nem céltalan ’bazmeg’-jeiben rejlik azok miértje, hanem a betegségével szüntelen harcban álló ember dühének manifesztumai ezek. A kórral küzdő, hétköznapi beszélők szóhasználatára is a katonai metaforák jellemzőek. Hiszen ismerősen csengenek: megküzdeni a kórral, legyőzni a betegséget, harcolni a rákkal. Mert bár József Attila édesanyja betegségét állatként értelmezte – azaz külső, a megszokottól eltérő erőszakos lénynek gondolta, amellyel édesanyja nem tud megküzdeni –, úgy Esterházy már megszemélyesíti a hasnyálmirigyrákját, néha beszél hozzá, kér tőle; olykor áldoz neki a szavak oltárán, mintha tisztelné.

Sokszor nevén is nevezi betegségét, a társadalmi tabuként kezelt kórról megrázó őszinteséggel vall. Mint írja: meg is sajnálja azt az ismeretlen telefonos értékesítőt, akinek mentségként meglepő természetességgel mondja bele a telefonba: nem érek rá, rákos vagyok. Mintha önmagában kicsit kuncogna is polgárpukkasztásán. Tette ezt akkor is, amikor betegség-coming out-ja előtt a lemondott szerepléseinek okát találgató kommenteket olvasta. Pozitív betegségelőny a neve ennek a tudományban.

Az Esterházy Péter naplójáról szóló ajánlóhoz nehéz jó záró gondolatra lelni. A rák és örökké szavak keretezik a kötetet, ahogy ő is írja; azaz sajnos már múlt időben: írta.

Rák, ez a jó kezdőszó

Az elég jó utolsó mondat volna, hogy a mindiget javítom örökkére.