ZANA ÁGNES

Mit mondjak, hogyan mondjam?

Kossuth Kiadó, 2018. 240 o.

Ami először megragadott Zana Ágnes könyvében, az a személyes hangneme, az a fajta érzékenység és őszinte odafordulás, amivel olyan ember rendelkezik, aki valóban sok évet töltött gyógyíthatatlan betegségben szenvedők és családtagjaik segítésével. Ez számomra a könyv egyik legnagyobb erőssége: a nehéz, gyakran tabuként kezelt téma ellenére is a szerzőnek azonnal sikerül megteremtenie a kapcsolódás légkörét, nemcsak a szavak által létrehozott intellektuális síkon, hanem - ami véleményem szerint sokkal fontosabb - egy mélyebb érzelmi síkon is, ami azokat is elvezeti egy együttérző olvasatig, akik egyébként nem érintettek személyesen a témában. A könyv olvasása számomra kiváló empátia gyakorlat volt.

Zana Ágnes könyve többféle funkciót is betölt, s ez további érdekessége. Ezt a könyvet nemcsak azoknak érdemes elolvasni, akik konkrét mondatokat keresnek ahhoz, hogy miként kommunikáljanak súlyosan beteg hozzátartozóikkal, ismerőseikkel.

Vagy saját maguk küszködve a betegséggel támpontokat keresnek ahhoz, hogy milyen módszerek segíthetnek túllépni a mindennapok nehéz helyzetein. Hasznosan forgathatják azok is, akiknek foglalkozásukból adódóan szinte mindennapos feladat a mentálhigiénés segítségnyújtás. Értem ezen elsősorban a professzionális segítőket, de az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó más szakemberek is találhatnak konkrét mondatokat arra nézve, hogy miként reagáljanak professzionális módon a betegeket foglalkoztató tipikus gondolatokra. A könyvben arra is kapunk kitekintést, hogy a nehéz helyzetben a segítők, családtagok pszichés támogatása, regenerálódása mennyire fontos ahhoz, hogy a beteg ellátásával együtt járó testi-lelki kifáradást megelőzhessék. Az információ mellett relaxációs, meditációs gyakorlatokat is találunk, melyek segítik a pillanatnyi feszültségoldást.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak is, akik a gyakorlati szempontok mellett fontosnak tartják, hogy egy halállal, haldoklással foglalkozó könyvben szó essen elméleti megfontolásokról is. A könyv első fejezete elméleti alapon mutatja be, hogyan változott a halállal, haldoklással kapcsolatos attitűd. A szerző ezután áttekintést ad a hospice-palliatív ellátás magyarországi helyzetéről, valamint a család szintjén értékeli és esetvignettákkal illusztrálja, hogy a gyógyíthatatlan betegség milyen nehézségeket okoz a családtagok kapcsolatában. Az eseteken keresztül hasznos tanácsokkal lát el arra nézve, hogy milyen viselkedéssel, hozzáállással lehet elősegíteni az adaptív megküzdési módokat.

Nem utolsó sorban, nagyon hasznosnak találom a fejezeteket záró ajánlott olvasmányok, hasznos linkek szövegdobozokat. Ezek segítségével tovább kutakodhatunk e szerteágazó témának azon területén, amelynek érintettségei szintünknél, helyzetünknél fogva leginkább szükségét érezzük. S a lehetőségek valóban szerteágazóak, hiszen a konkrét segítői módszerek mellett szó esik még a családterápiás megközelítésről, az állatasszisztált intervenciós lehetőségekről vagy éppen betegjogi szempontokról. Így valóban a legszélesebb körben nyújt segítséget a súlyos betegséggel küzdők támogatásához.