IRVIN D. YALOM

Szemben a nappal

A haláltól való rettegés legyőzése

Fordította: Résch Éva

Park Könyvkiadó, Budapest, 2018.
ISBN 978-963-355-426-5
275 oldal, ára: 3450 Ft

Mottó: A halál olyan, mint a nap: nem tudunk szembenézni vele.

Az egzisztenciális pszichoterapeuta, író és tudós, akinek eddig ez a tizenkettedik magyarul megjelent műve, ismét egy megkerülhetetlen könyvet írt azoknak, akik a halálfélelem problémáját kutatják: azaz mindannyiunknak. Hiszen ki ne találkozott volna ezzel a szorongásfajtával, ha máskor nem, közeli hozzátartozó elvesztése vagy saját betegsége, saját végessége szembeötlése kapcsán. A mű főként ez utóbbival foglalkozik az író saját pszichoterápiás esetei, szépirodalmi és filmbeli példái, valamint saját élményei, tapasztalatai felsorakoztatása által. Lehet azt mondani, hogy a könyv megírásakor 75 éves szerző egy összegző, áttekintő művet írt az alcímben jelzett témáról egész addigi szakmai és élettapasztalatai összefoglalásaként. Ahogyan már megszokhattuk tőle, most is irodalmi nyelvezetben, olvasmányosan, fordulatosan ír erről a nehéz témáról, amely eddigi műveihez képest is önfeltáróbban írja le saját halálszorongásait és a velük való megküzdést. Azaz saját példájával hitelesíti azt, hogy szabad, sőt kell nyíltan beszélnünk erről a témáról, mivel a saját halálunk az, amelyről nem lehet hideg távolságtartással szólnunk, ha őszinték tudunk lenni önmagunkhoz.

Egyúttal az író tudatosan is felhasználja terápiáiban a transzparencia, az önfeltárás metódusát, hogy kiemelje az egzisztenciális pszichoterápiák egyik fontos tényezőjét, a sorsközösség-élményét, mely által a kliens megtapasztalhatja, hogy univerzális emberi tapasztalatról van szó, amikor halálszorongásról beszélünk. Ez a terapeuta által felvállalt nyitottság és a saját érzések felvállalásának kockázata egyrészt mintát nyújt a kliensnek, másrészt létrehoz egy kölcsönösség-érzést, mely minden emberi kapcsolatnak fontos összetevője. Ezzel együtt csökken is a kliensben lévő feszültség, mert az együttlétben megosztható jelenségről van szó, mely egyúttal mélyíti is a terápiás kapcsolatot.

A bemutatott esetrészletek mind rendkívül tanulságosak és szemléletesek, példaként csak egyet emelnék ki. Egy 60 éves hölgy, aki fiát halhatatlansági projektként használta, hogy saját öregedéstől való félelmét és munkájának elszürkülését palástolja a fiáért való aggódásával. Mesterien mutat rá az író-terapeuta arra, hogy kliense hogyan tolta át saját halálszorongását egy külső problémára, a fiában való csalódásra, akinek minden áron segíteni akart, mivel ezáltal szerette volna kiterjeszteni magát a halálon túlra. Ennek lehetetlenségére rámutatva lehetett visszafordítani a fókuszt önmaga problémáira, vagyis arra a területre, amelyre tényleges ráhatása van.

A Jaspers által leírt határhelyzetek (gyász, betegség, baleset, válás, „üres fészek”, erőszak, nagy változások, stb.) azok, amelyek szembesítik az egyént addigi életének hiányosságaival, egyoldalúságaival, hibáival, melyek ún. ontológiai fordulópontot hoznak létre az egyén életében, kibillentik mindennapiságából. Ez teremti meg a krízishelyzeteket, de ez ad lehetőséget a továbblépésre is, egy autentikusabb élet létrehozása által, ahogyan a szerző Heideggert idézi és magyarázza. A meg-nem-élt, illetve nem kiteljesedett élet az, amely a halálszorongást kiváltja Yalom szerint. Több kliense álmát is elemzi abból a szempontból, hogy azokban hogyan jelenik meg rejtetten a halálszorongás. Ha a terapeuta nem ijed meg ennek megbeszélésétől, az a kliens számára hátralévő élete során egy intenzívebb, tartalmasabb élet lehetőségét nyújthatja. Életünk végessége ugyanis felértékeli mindazt, amit az életünk során adhatunk és kaphatunk, azaz életünket ajándékként foghatjuk fel, ha nem hatalmasodik el rajtunk a halálfélelem.

A szerző többféle vigaszt is bemutat, amellyel leküzdhetjük halálszorongásunkat. Számomra a legmeggyőzőbb a tovagyűrűzés elmélete, amellyel sok kliensének sikerült segítenie. Eszerint az élettapasztalatok, bölcsességek, tanulságok továbbadása a hozzánk közelállóknak vagy távolabbi embereknek, létrehoz egy folytonosság-élményt bennünk, hogy valami halálunk után is tovább él majd belőlünk. Ugyanezt másik oldalról is bemutatja, hogyan fogadta ő be mások, számára fontos személyek és művek tovagyűrűzéseit, azaz hogyan helyezhetjük be magunkat ebbe a folytonosságba mindkét irányban. Emellett bemutatja a szerző azokat az öncsalásokat, önámításokat, mítoszokat is, amelyekkel elkerülni próbáljuk az öregedéssel, a hanyatlással, az élet végességével való szembenézést, mint az örök visszatérés, a végtelen lehetőségek, a töretlen fejlődés gondolatai. Ezeket korrigálnunk kell klienseink, pácienseink életében is, mert bár rövidtávon megkönnyebbülést adnak, hosszabb távon akadályozzák egy boldogabb, teljesebb és értelmesebb élet kibontakozását. Yalom bevallja azt is, hogy ennek a könyvének a megírása is főként saját halálszorongása leküzdésének manifesztuma: törekvés arra, hogy nyomot hagyjon halálán túlra is, hogy továbbadja egy élet tapasztalatait.

Az utolsó, 6. fejezetben konkrétabb tanácsokat is ad a terapeutáknak, segítőknek a halálszorongás csökkentése érdekében. Mert teljesen leküzdeni nincs értelme, hiszen ennek bizonyos mértékére szükségünk van a túléléshez és a kiteljesedett élethez, azaz együtt kell élnünk vele halálunkig. De, hogy ezt hogyan viseljük, az főként kapcsolataink mélységétől függ, és a kapcsolat minősége határozza meg a terápia hatékonyságát is. Yalom példát mutat nekünk a nyitott, hiteles, együttérző, önfeltáró kommunikációra, ezért ajánlom könyve elolvasását és befogadását mindenkinek, nemcsak segítő foglalkozásúaknak. Hiszen minderre mindannyiunknak szükségünk van.

Végül idekívánkozik Kierkegaard, az egzisztencialista gondolkodás elindítójának idézete: az igazi együttérzés során meggyőződésünk kell legyen, hogy amivel már valaki szembekerült, az másvalakit is elérhet, akár bennünket is.