PhD egyetemi docens
BGE KKK Társadalomtudományi Intézet
Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt., 48.o., 2011.
A gyermekek érzelmi életére, reakcióira figyelmes szülők és nagyszülők is gyakorta tabuként kezelik a halálról való beszélgetést, ám egy szomorú pillanatban felelni kell a kíváncsi (és néha fájón őszinte) gyermek kérdésére. ’De mit jelent, hogy meghalt?’, ’Mi történt a dédivel?’
Mert a gyermekeinkhez értőn és óvón viszonyuló szülőként nem sírunk a kicsik előtt, ha fáj, nem törjük össze még az iskoláskorúak szívét sem a dédi temetésének szörnyűséges traumájával
. A családok többségében a megfáradt dédike kisiskolásoknak is ’elaludt és a dédipapa után ment. Messze...’. Még véletlenül sem azt mondjuk: meghalt.
Szívük mélyén sok szülő meg is veti azt, aki egy alsóst temetésre visz. Teljesen szerteágazó érdeklődési körű, szociológiai státuszú fiatalok (arányos női-férfi megoszlásban) szegezték nekem a kérdést: ’Elmúltam 20 és nem voltam soha temetésen. Eddig mindig megúsztam; az érettségire, később meg a vizsgaidőszakra fogva kidumáltam. De mi lesz, ha családtag... és muszáj lesz menni?’
Mert az élet előrehaladtával eljön a barátok szülei, idős hozzátartozók vagy kollégák temetésének időpontja. Mindegy, hogy a helyszín sírkert, hegyoldal, hajó a Dunán vagy templom misével összekötve. A leginkább traumatizáló persze a földrögök szörnyű koppanása a koporsó fedelén. Felnőttként ezzel a megterhelő élethelyzettel találkozni rendkívüli fájdalom, sokkoló élmény.
Ha viszont Pernilla Stalfelt gyermekgyásszal is foglalkozó képeskönyve (Halálkönyv) helyett hazai irodalmat keresünk, Singer Magdolna meseillusztrációval gazdagított könyve ideális választás. Mesés formában öntött mankó
a kérdések megválaszolására. Hiszen a gyermekek kíváncsiságának érthető és őszinte megválaszolásával (ide tartozik kételyeink, ismereteink hiányának felnőttes beismerése is) elkerülhetőek a későbbi életszakaszokban váratlanul rájuk törő szorongások és félelmek.