KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

XVI. évfolyam

2012/4

Előszó

Tisztelt Olvasó!

Immár öt éve, hogy a Kharón Thanatológiai Szemle elektronikus folyóiratként jelenik meg. Ennek előnyeit és hátrányait is tapasztaljuk - bár úgy tűnik, hogy az előnyök egyre számosabbak. Örvendetesen növekszik az olvasóink száma: 2012 végén több mint 2000 regisztrált olvasóval büszkélkedhetünk. Emellett egyre többször idézik, sőt feltöltik cikkeinket, nem csak a hagyományos médiában, hanem a Facebook-on, illetve azokon a honlapokon is, amelyek halállal, haldoklással, gyásszal foglalkoznak. A tudomány világában is elismert a folyóirat: az MTMT (Magyar Tudományos Művek Tára) lektorált folyóiratként tartja számon lapunkat, amely a Széchenyi könyvtár jóvoltából - a nyomtatott változathoz hasonlóan - természetesen rendelkezik a hivatalos ISSN számmal is. Melyek akkor a hátrányok? Talán csak az, hogy nem lehet a finom nyomdaillatú, könyv-szerű folyóiratot lapozgatni, polcra tenni... de ez lassan csak a középkorú vagy annál idősebb olvasónak jelent nehézséget.

Éppen ezért ragadtam tollat: örvendetesen megszaporodtak a fiatal szerzőink, egyre több huszonéves küldi el írását a Kharónnak. Mi lehet ennek az oka? Azóta gondolkodom ezen, mióta ez év októberében a Kharón kiadója, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület meghirdette a Mit nyújtanak a pillanatok? című fotópályázatát. A pályázatra csaknem 100 kép érkezett be, és túlnyomó többségüket huszonéves - nem profi - fotós készítette. A téma az élet végének olyan ábrázolása volt, amely az örömöket is megmutatja, nem pedig a szenvedésre koncentrál. A pályázat eredményhirdetésére megjelent fiatalok minden zavartól mentes, nyílt arcát látva rádöbbentem: ők abszolút nyitottak arra, hogy a halál, haldoklás és gyász tabutlanítása valóra váljon. Nem nyomasztják őket a szüleik, nagyszüleik görcsei; ábrázolni akarják, illetve ki akarják írni magukból a másokat inkább még nyomasztó vagy eltitkolni vágyó témákat. Emellett különböző megoldási módokon törik a fejüket - például azon, hogy lehetne a gyászmunkát eredményesebben elvégezni, milyen támogató lehetőségek léteznek, mi az érintés szerepe a gyászfeldolgozásban, illetve hogy lehet leszámolni a fájdalomcsillapítással kapcsolatban még meglévő tévhitekkel.

Lehet, hogy az írásaik néha még magukon viselik a hamvasságot, a karrier elején levők ártatlanságát, de éppen a fent részletezett ok miatt fontos, hogy teret engedjünk nekik - anélkül természetesen, hogy a megszokott szakmai színvonalból engednénk.

Kérem, fogadják őket és munkáikat szeretettel, úgy, ahogy mi is gondoztuk ezeket a tanulmányokat.

Dr. Hegedűs Katalin
főszerkesztő