KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

XVII. évfolyam

2013/2

Tanulmány

DR. PÉTER ORSOLYA MÁRTA
DR. PÉTER ORSOLYA MÁRTA

Dr. iur., kandidátus/PhD

peterorsolya@gmail.com

Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet

Mors acerba. Hogyan élték meg a régi rómaiak a gyerekhalált?

Összefoglalás · A tanulmány célkitűzése az, hogy a római korból ránk maradt különböző források – például sírfeliratok, jogi és szépirodalmi szövegek – elemzése révén áttekintő képet rajzoljon a gyermekek, ezen belül pedig elsősorban a tíz évnél fiatalabb gyermekek halála utáni gyász sajátos vonásairól. A gyermekek halála utáni gyász egyfajta objektív keretét az a tény adja meg, hogy az ókori Róma lakosainak körében igen magas volt a csecsemő- és gyermekhalandóság, így a gyermek elvesztésének reális lehetőségével lényegében minden szülőnek számolnia kellett. A római jog ismerte az elhunyt után tartandó kötelező gyászidő intézményét, amely során a közeli családtagok bizonyos, a köz és az állam szempontjából fontos eljárásokban nem vehettek részt. Részben emiatt, részben pedig talán egyfajta coping mechanizmusként alakulhatott ki az a szabály, hogy a felnőttekhez képest a gyermekeket egyáltalán nem, vagy sokkal rövidebb ideig kellett gyászolni. A jog fenti előírásaival egybecseng a sztoikus filozófia azon gondolata, miszerint az életet a természet saját megfontolása szerint adományozza és veszi vissza, a bölcs ember pedig pusztán elfogadhatja e végzetszerűséget. További források ugyanakkor egy, a fentiekkel sajátos kontrasztban álló megközelítést rajzolnak ki, ez pedig a gyermek elveszítése miatti fájdalom nyílt kifejezése. A gyermeküket elveszítő szülők egy része elsősorban amiatt bánkódhatott, hogy fiuk vagy leányuk nem válhatott azzá a kötelességtudó polgárrá, akinek ígérete a gyermekkorban rajzolódott ki. Ehhez képest jóval szűkebb körben jelennek meg önálló értékként a kisgyermekkor jellegzetes tulajdonságai: a feltétel nélküli szeretet és az örömre való feltétlen képesség.

A cikk teljes terjedelemben csak belépett felhasználóink számára érhető el!

Ha még nem regisztrált, akkor kattintson ide!

A regisztráció ingyenes!


 SIPŐCZ DIÁNA GIZELLA
SIPŐCZ DIÁNA GIZELLA

kulturális antropológus - vaisnava teológus

artemission@gmail.com

A halál és a Krisna-tudat határok nélkül

Összefoglalás · Az élet valódi problémája a születés és halál ismétlődése, amely éppen olyan, mint egy állandóan fel és le forgó kerék. Amint azonban valaki kapcsolatba kerül az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, ez a kerék végleg megáll. Ha tehát az ember örökké elmerül az odaadó szolgálatban, az ebből származó transzcendentális boldogság segítségével teljesen megszabadul az anyagi léttől. Ezt minden művelt ember tudja. Ezért kedves barátaim, óh, asurák fiai, azonnal kezdjetek el meditálni a mindenki szívében jelen lévő Felsőlelken, és imádjátok Őt! (SB.7.7.37) Jelen tanulmány bemutatja a vaisnavizmus halálképét, temetési rítusait és a Krisna-tudatúak hospice szolgálatát, három különböző kultúrába ágyazva. Az első részben egy rövid történelmi áttekintést ad az ISKCON-ról, majd az ősi hindu „utolsó rítusról”. Ezt követően személyes interjúkon keresztül mutatja be a Krisna-tudatúak haldoklógondozását egy-egy közösség életében Magyarországon, Indonéziában és Indiában.

A cikk teljes terjedelemben csak belépett felhasználóink számára érhető el!

Ha még nem regisztrált, akkor kattintson ide!

A regisztráció ingyenes!