Összefoglalás · A tanulmányban a poszttraumás növekedés (PTN) és az önfeltárás összefüggéseit vizsgáltuk rákkal diagnosztizált személyeknél. Tedeschi és Calhoun (2005) modellje szerint traumatikus eseményeket követően a túlélők pozitív irányba is képesek fejlődni. Abból az alapfeltevésből indultunk ki, hogy az önfeltárás elősegítheti a fejlődést, lehetőséget teremtve a trauma kognitív és emocionális feldolgozására. Célkitűzésünk volt megvizsgálni az önfeltáró beszélgetés PTN alakulására kifejtett hatását rákkal diagnosztizált személyek esetében. Azt feltételeztük, hogy nagyobb mértékű PTN figyelhető meg azoknál a betegeknél, akik önfeltáró beszélgetésekben is részt vesznek, azon társaikhoz viszonyítva, akik csak orvosi ellátásban részesültek. A résztvevők több mint hat hónapja és kevesebb mint öt éve lettek rákkal diagnosztizálva (n=12 a kísérleti csoportban, illetve n=11 a kontrollcsoportban). Az önfeltárást elősegítő beavatkozás hat, egy hónapon belül lefolytatott egyéni beszélgetésből állt, lehetőséget biztosítva a kísérleti csoport résztvevőinek a betegségtörténet elmondására, a negatív emóciók kifejezésére és a pozitív változások, tapasztalt előnyök megfogalmazására. A poszttraumás növekedés mérésére Tedeschi és Calhoun (1996) önbeszámolón alapuló kérdőívét alkalmaztuk. A kérdőív öt alskálát tartalmaz, amelyek segítségével mérhető az élet különböző területein bekövetkező pszichológiai fejlődés. Az eredmények feldolgozása az SPSS 16.0 statisztikai program alkalmazásával történt. Eredményeink PTN-fejlődést igazolnak a kísérleti csoport tagjainál, különösképpen a másokhoz való viszonyulás, az új életlehetőségek, és a spirituális változás alskálákon.

Összefoglalás · A cím meglehet – Gabriel Marcel ismerete nélkül – kissé csalóka, két szempontból is. Az idézetet olvasva homályos gondolat keringhet feltámadt zombikról, vagy bármi ehhez hasonlókról, ami a horror és a sci-fi birodalmában fellelhető, míg az alcím vallásos megközelítést sugall. Ám Marcel a halálról és a halál utáni fennmaradás lehetőségéről – kerülve mindenféle misztikus megközelítést – a reflexió filozófusaként és drámaíróként, nem pedig teológusként beszél. Akkor mégis miként lehetséges a halál utáni továbbélés? Miért lenne a Föld lakhatatlan, ha csak élők léteznének? A kérdésekre a válasz Marcel thanatológiai interszubjektivitásában keresendő, vagyis az olyan őszinte, egymást gazdagító és elfogadó, szeretettel teli kapcsolatban, amely képes a halál végérvényességét gondolatilag széttörni. Így lehetséges az, hogy a szerető kötelék a halál után is fennmaradjon, az elhunyt és az élő továbbra is jelen legyen egymás számára, aminek óriási ereje abban is megmutatkozik, hogy az életben maradott számára az élete – a halál, a gyász a sok fájdalom, félelem, keserűség, megpróbáltatás ellenére – nem merevedik le, nem válik értéktelenné.