PhD társadalomkutató
Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Magatartástudományi Intézet
Fordította: Gács Éva
Kiadó: Magvető, Budapest, 2012.
www.magveto.hu
Ár: 2990,- Ft
Ki a lélekanya? Hogyan lesz valaki lélekgyermek?
Ki az accabadora?
Hogyan hagyja el a földi életet egy gyógyíthatatlan, végstádiumú beteg?
Michela Murgia Accabadora - A lélekanya című, 2009-ben írott könyve, amelyért az írónő 2010-ben megkapta a rangos olasz Premio Campiello Letteratura díjat, ezekre a kérdésekre is választ ad. Az egyszerű, elegáns stílusban megírt regény az 50-es évek világába kalauzolja el az olvasót, a képzeletbeli szardíniai falucska, Soreni mindennapjain keresztül.
Ebbe a közösségbe tartozik a családjában negyedik, immár nem kívánt, félárva gyermekként megszülető Maria és a köztiszteletnek örvendő, vénkisasszony varrónő, Bonaria Urrai is. Kapcsolatuk, amely a felnőtt nő tudatos döntéséből születik, hogy lélekanyjává legyen az így örökbe fogadott és mellette felnövő Maria-nak, mindkettejük életét megváltoztatja. Maria nem csupán az eddigi elhanyagolt, megtűrt gyermeki szerepet cseréli fel egy olyan élettel, amelyben az ő testi és lelki jóléte a legfontosabb, hanem örökségül is kapja - önmagával folytatott súlyos harcok árán bár - lélekanyja közösségben betöltött szerepét is majd.
Merthogy Bonaria Urrai a lélekanyai szerep mellett az accabadora szerepét is magára vállalta ebben a zárt, szigorú, sok százéves szabályok, tradíciók mentén élő szardíniai faluban. Ő néhányak számára az utolsó anya, akit még életükben láttak.
(182. o.) Ő az, aki befejezi
, amint a szó jelentése is mutatja, lévén a spanyol acabar ige annyit tesz, befejezni. Ebből az alapformából származik az immáron szárd főnév, amely azt a - minden esetben - nőt jelentette, aki Szardínián egészen a múlt század 50-es évekig a kegyes halált hozta el a gyógyíthatatlan, halálhoz közeli állapotú betegeknek, akiket a családjuk így akart megszabadítani szenvedéseiktől.
Ez az a mindenki - kivéve Maria - által ismert és tisztelt feladat, amelynek megfelelve a Néni - ahogyan Maria nevezi örökbefogadó anyját - a családok kérése alapján az éjszaka sötétjétől takarva felkeresi a halálos ágyukon fekvőket, hogy utolsó anyaként mellettük legyen a haláluk óráján, eloldva földi kötelékeiket. Bonaria már 15 évesen megtanulta, hogy egyedül az a születés és halál átkozott, mely magányban következik be
(142. o.), ezért az accabadora, az utolsó anya feladata a legvégső, amelyet egy emberi lény mellett teljesíthet. A lélek távozását szigorú protokollnak megfelelően készítik elő, mint ahogyan a test búcsúztatása és a gyász is évszázados rítusokat követ.
Maria nehéz utat bejárva készül fel erre az örökségként kapott feladatra. Egy egyedi, Bonaria számára is sokszoros pszichés terhet jelentő haláleset után sokkszerű a lány számára a felismerés lélekanyja szerepét illetően. Korábbi életét emiatt tudatosan maga mögött hagyva, Torinóba menekül nevelőnőnek, hogy onnan szülőfalujába évek múltán visszatérve lélekanyja betegágya mellett fejeződjék be accabadora-i felkészülése, és legyen ő az utolsó anyja annak, akinek ő a lélekgyermeke lehetett.
Az írónő kiváló pszichológiai és stílusérzékkel rajzolja meg a drámai és érzelmi feszültségekkel teli történetben az élet és halál határmezsgyéjén járó, halandó emberek történetét, egyetemes kérdéseket téve mérlegre és bizonyosságainkat megingatva.