KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

XI. évfolyam

2007/3-4

Versek

 HALASI ZOLTÁN
HALASI ZOLTÁN

költő, író, műfordító

Budapest

Jelenlét

A fák tövében észrevétlen növő árny
majd elém hoz valakit, akit nem ismerek.
Valószínűtlenül hosszú ujjai diplomatatáskát
szorongatnak, ügynöknek álcázza magát,
zenélő öngyújtókkal házal, úgymond,
orrbozontjából jégcsapok fityegnek,
azzal ámít, hogy egyszer már eljött értem
(hiszem is, nem is), de aztán, de aztán...
erőt vett rajta a meggondolás.
Huzat és hamu öröktől ikertestvérek,
világosít fel, miközben vécépapírból sodort
fidibuszt forgat a fülében. Hogy varjak voltak-e
azok a szaporán kicsapó fekete lángnyelvek
vagy inkább tollboák? Mindenesetre zengtek.
A nézés helyén szemcsés csillámlás.


Haláltapasztalat

Falhoz tapad, minthogyha volna fal,
menekül, mintha volna hova menekülni:
a végső félelem búvárharang,
valami katlanba szeretne lemerülni.

Sötétség vizei: nedv nélküli elem.
Sziklavonulat peremmel - átmeneti tájnak.
Bársonyban fuldoklás, robaj, dörgedelem.
Elvétetik! - villogja szemhold, szájnap.

Nem. Ez így homályos, elnagyolt, expresszív.
Kit egynek vélsz magaddal, fehérlik: puha pille vagy a tej.
Majd mintha gémkapocs szorítaná. De siklik át.
Még megéled a függőleges rianást, a sikolyát.
Mielőtt látnád, hová zuhansz, hogy időtlen szünetelj,
az örvény gyorsít, elragad; belélegezve felszív.