KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

XI. évfolyam

2007/3-4

Emlékezés

 BALOGH ÉVA
BALOGH ÉVA

pedagógiai szakpszichológus, családterapeuta, pszichodráma asszisztens

balogheva57@freemail.hu

Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok HPFK

Emlékezés Polcz Alaine-re

Drága Alaine!
Milyen is nélküled a világ?

Vérvörös pirkadatra ébred a természet temetésed napján, Alaine.
Munkácsi Golgotáján, Tornyai megvadult lován látni ilyen színeket
Bíbor - fekete
Nézek ki a vonatból.
Párás sötétség.
Könnycseppek folynak végig az ablakszemeken.
Fordul a világ nélküled Alaine!
Jóra? Vagy rosszra? - ez itt a kérdés!
S persze a Lenni vagy nem lenni?
Ködös szürke lesz lassan a látóhatár.
Ott vagy! Elrepültél a szelek szárnyán,
Ringatózol tenger hullámain,
Eggyé válsz az erdélyi anyafölddel.
Kiszabadultál fájdalmas tested börtönéből,
Hogy együtt lehess szeretteiddel, akiket már rég elvesztettél...
Gyászolunk, ahogy tanítottad régi és új rítusokkal.
Kivilágosodott.
Megvilágosodott a fejekben is?
Az élet nem a halállal végződik

·

Ha valaki, akkor TE biztosan felértél arra a bizonyos csúcsra,
Onnan néztél vissza gazdag életedre, hagyatékodra.
Olyan sok érzést, sorsalakító gondolatot
Hagytál nekünk örökül - fel nem fogható.
Most összegyűltünk, ahogy oly sokszor már, Margitkánál...
Itt vagy velünk - távol tőlünk,
Sírunk - nevetünk.
Megbánunk - megbocsátunk.
Elmentél - bennünk élsz tovább:
Szívünkben, gondolatainkban, beszélgetéseinkben.
Tetteinkben, mozdulatainkban, rítusainkban őrizünk - s elengedünk a végtelenbe, a tieidhez...
A haldoklók ágya mellett ülve tanítottál minket arra, mi az élet?
Veled és általad gazdagabb és szebb lett az életünk.

Személyes emlékeimet hoztam magammal mai beszélgetésünkre:
Az első találkozásunkra nem emlékszem...
Mintha az idők kezdete óta ismertelek volna...
Az aktív játékdiagnosztika és játékterápia című könyveddel még óvónőképzős koromban találkoztam.
A Halál iskolájá-t, a Meghalok én is?-t pszichológia szakosként olvastam el.
Aztán akkor, végzés után, mégsem foglalkoztam leukémiás gyerekekkel.
Évekkel később a Debreceni Hospice-ban daganatos betegekkel foglalkoztam.
A 20 éves érettségi találkozón tudtam meg,
Hogy volt osztálytársam, Ibolya, Veled dolgozik.
Neki köszönhetem személyes találkozásaink sorát:
a Hospice, a Napfogyatkozás, a Kharón
és a közös könyvek, konferenciák kapcsán...
Már hosszabb ideje dolgoztunk együtt, amikor kezembe vettem
az Asszony a fronton című önéletrajzi írásodat.
Nem tudtam letenni, amíg végig nem olvastam!
Megdöbbentett nyíltságod, őszinteséged, egyszerűséged,
Ahogy a világ legtermészetesebb módján írsz arról a traumáról,
Amit nem sokan éltek túl ép ésszel más asszonyok.
Azt kérdeztem magamtól:
Mit is nyavalygok én a hétköznapi problémáimmal?
A debreceni író-olvasótalálkozón, mint oly sokszor másutt is, nem fértünk el.
Az udvaron is álltak reménykedők - az esti gyertyafényben - hátha bejutnak.
A beszélgetésünket őrzi egy kazetta...
Szerelmes verseimet reszkető kézzel vittem el Hozzád...
Vártam, s ahogy reméltem őszintén elmondtad a véleményedet:
Olvass Rilkét!
Akkor is itt voltam Margitkánál, Veled, amikor Mama meghalt.
Megtanítottál arra, hogyan figyeljek a haldoklókra,
Hogyan bánjak a gyászolókkal.
Mit kezdjek a saját életemmel, gyászaimmal, veszteségeimmel...
Igyekszem minél többet írni. Amit leírsz, az több emberhez jut el...
Igaz.
Köszönöm, hogy voltál!
Mindig is szerető, szakmai Anyám maradsz,
Kedvesen, természetesen, örök derűsen.