GREGORIUS HORSTIUS

A tetemrehívásról (1606)
(részlet)

1604. december 26-án, az alsó-ausztriai Blindmarck városkában, este kilenc óra tájban, a közeli ház emeleti ablakából ismeretlen tettes pisztollyal lelőtt egy 25 éves nemes ifjút. A golyó az ifjú bal mellén hatolt be, majd hátul, jobb oldalt, rekeszizma magasságában távozott. A szerencsétlen fiatalember azonnal szörnyethalt, holttestéből pedig még hosszú percekig bőven buzgott a vér. Másnap, azaz december 27-én hajnalban az elhunytat annak rendje s módja szerint megmosdatták és felöltöztették, majd két nap múlva ravatalra helyezték, ahol senki nem mozdította - erről a város által kirendelt fegyveres őrség kezeskedett. A hulla sebéből mégis hamarosan újra csordogálni kezdett a vér, s e jelenség naponta megismétlődött, egészen január nyolcadikáig, mikor is a vérzés hirtelen elállt. Február 13-án délben azonban újra megindult a vérömlés, mégpedig oly bőségesen, mintha a gyilkosság csak pár perccel korábban következett volna be. Ráadásul az ifjú külleme továbbra sem vallott halottéra: arcszíne egészen a temetésig eleven maradt, erei vértől duzzadtak, teste a rothadásnak sem mutatta semmi jelét, sem foltok nem mutatkoztak rajta, sem hullaszag nem lengte körül. A szokott hullamerevség sem állt be, az ifjú ujjait, ízületeit akadálytalanul lehetett hajlítgatni: mindezt számos hozzáértő és tudós orvos szakvéleménye is bizonyította.

Ez a különös eset indította arra az ifjú és nagy tudású Gregor Horst doktort, hogy megírja a holttestek épségéről és vérzéséről szóló tanulmányát, amelyből alábbi - a tetemrehívás ősi szokásával kapcsolatos, eredetileg latinul írott - szövegrészletünket vettük. A tetemrehívás babonája szerint az áldozat holtteste gyilkosa jelenlétében vérezni kezd. A magyar olvasó nyilván jól ismeri Arany János Bárczi Benőről és Kund Abigélről szóló balladáját - sokan éppen e mű hatására meg is vannak győződve arról, hogy a tetemrehívás szokása csak Magyarországon ismert, és hogy a középiskolai irodalomtanárokon kívül mást nem érdekelt sosem.¹ E tévhitet szerettük volna eloszlatni az alábbi közleménnyel, amely talán nem csak a thanatológia, hanem az orvostudomány, a néprajz és a vallástörténet kutatóinak érdeklődését is felkelti majd.

Mindenek előtt azonban néhány szót a szerzőről is szólnunk kell: Gregor Horst vagy latinos nevén Gregorius Horstius (1578-1636) Torgauban született, Wittenbergben, Helmstädtban majd Bázelben tanulta a medicinát, utóbbi helyt 1606-ban orvosdoktori címet is szerzett. Még ugyanettől az évtől Wittenbergben kezdte meg oktatói tevékenységét, ám már fél év múlva praxisba kezdett, majd 1608-tól Giessenbe költözött, ahol több mint tíz éven át az egyetem tanáraként és a hesseni őrgróf háziorvosaként működött. 1622-től Ulm városa nevezte ki városi fizikusává, azaz főorvosává - ebben a városban is hunyt el 14 évvel később. Horst igen termékeny szerzőnek bizonyult, több száz latin nyelvű orvosi tanulmánya közül talán a lélek és test kapcsolatáról, és az ember élettanáról szóló aratta a legnagyobb sikert, az orvostörténészek azonban kétség kívül a himlőről, kanyaróról, és egyéb gyermekbetegségekről német nyelven, Giessenben 1624-ben kiadott - a gyermekgyógyászatban úttörőnek bizonyuló - munkáját tartják a legtöbbre. Az itt olvasható részletben Horst a tetemrehívással kapcsolatos fontosabb korábbi orvosi szövegeket és nézeteket ismerteti, tömören és - reméljük - sokak számára érdekesen.

A fordítás a következő kiadás alapján készült: HORSTIUS, GREGORIUS: Scepsis physica medica de casu quodam admirando et singulari. Witebergae, Meisner, 1606. 36-47.