KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

XI. évfolyam

2007/1-2

Források

 MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS
MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS

Dr. Univ. orvostörténész

orvostortenet@t-online.hu

1023 Budapest Török u.12.

Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár

GREGORIUS HORSTIUS

A tetemrehívásról (1606)
(részlet)

A fordító bevezetője

1604. december 26-án, az alsó-ausztriai Blindmarck városkában, este kilenc óra tájban, a közeli ház emeleti ablakából ismeretlen tettes pisztollyal lelőtt egy 25 éves nemes ifjút. A golyó az ifjú bal mellén hatolt be, majd hátul, jobb oldalt, rekeszizma magasságában távozott. A szerencsétlen fiatalember azonnal szörnyethalt, holttestéből pedig még hosszú percekig bőven buzgott a vér. Másnap, azaz december 27-én hajnalban az elhunytat annak rendje s módja szerint megmosdatták és felöltöztették, majd két nap múlva ravatalra helyezték, ahol senki nem mozdította - erről a város által kirendelt fegyveres őrség kezeskedett. A hulla sebéből mégis hamarosan újra csordogálni kezdett a vér, s e jelenség naponta megismétlődött, egészen január nyolcadikáig, mikor is a vérzés hirtelen elállt. Február 13-án délben azonban újra megindult a vérömlés, mégpedig oly bőségesen, mintha a gyilkosság csak pár perccel korábban következett volna be. Ráadásul az ifjú külleme továbbra sem vallott halottéra: arcszíne egészen a temetésig eleven maradt, erei vértől duzzadtak, teste a rothadásnak sem mutatta semmi jelét, sem foltok nem mutatkoztak rajta, sem hullaszag nem lengte körül. A szokott hullamerevség sem állt be, az ifjú ujjait, ízületeit akadálytalanul lehetett hajlítgatni: mindezt számos hozzáértő és tudós orvos szakvéleménye is bizonyította.

Ez a különös eset indította arra az ifjú és nagy tudású Gregor Horst doktort, hogy megírja a holttestek épségéről és vérzéséről szóló tanulmányát, amelyből alábbi - a tetemrehívás ősi szokásával kapcsolatos, eredetileg latinul írott - szövegrészletünket vettük. A tetemrehívás babonája szerint az áldozat holtteste gyilkosa jelenlétében vérezni kezd. A magyar olvasó nyilván jól ismeri Arany János Bárczi Benőről és Kund Abigélről szóló balladáját - sokan éppen e mű hatására meg is vannak győződve arról, hogy a tetemrehívás szokása csak Magyarországon ismert, és hogy a középiskolai irodalomtanárokon kívül mást nem érdekelt sosem.1 E tévhitet szerettük volna eloszlatni az alábbi közleménnyel, amely talán nem csak a thanatológia, hanem az orvostudomány, a néprajz és a vallástörténet kutatóinak érdeklődését is felkelti majd.

Mindenek előtt azonban néhány szót a szerzőről is szólnunk kell: Gregor Horst vagy latinos nevén Gregorius Horstius (1578-1636) Torgauban született, Wittenbergben, Helmstädtban majd Bázelben tanulta a medicinát, utóbbi helyt 1606-ban orvosdoktori címet is szerzett. Még ugyanettől az évtől Wittenbergben kezdte meg oktatói tevékenységét, ám már fél év múlva praxisba kezdett, majd 1608-tól Giessenbe költözött, ahol több mint tíz éven át az egyetem tanáraként és a hesseni őrgróf háziorvosaként működött. 1622-től Ulm városa nevezte ki városi fizikusává, azaz főorvosává - ebben a városban is hunyt el 14 évvel később. Horst igen termékeny szerzőnek bizonyult, több száz latin nyelvű orvosi tanulmánya közül talán a lélek és test kapcsolatáról, és az ember élettanáról szóló aratta a legnagyobb sikert, az orvostörténészek azonban kétség kívül a himlőről, kanyaróról, és egyéb gyermekbetegségekről német nyelven, Giessenben 1624-ben kiadott - a gyermekgyógyászatban úttörőnek bizonyuló - munkáját tartják a legtöbbre. Az itt olvasható részletben Horst a tetemrehívással kapcsolatos fontosabb korábbi orvosi szövegeket és nézeteket ismerteti, tömören és - reméljük - sokak számára érdekesen.

A fordítás a következő kiadás alapján készült: HORSTIUS, GREGORIUS: Scepsis physica medica de casu quodam admirando et singulari. Witebergae, Meisner, 1606. 36-47.


1 Tetemrehívás eset egyébként Cervantes Don Quijote-jában is előfordul, az első könyv 14. fejezetében. (CERVANTES: Don Quijote. Bp., Helikon, 1970. 107.) Trócsányi Zoltán pedig egy igen véres kimenetelű, 1624-es szepes megyei esetet ismertetet. (TRÓCSÁNYI Z.: Magyar régiségek és furcsaságok. Bp., Dante, é.n., V. 73-75.) Magyary-Kossa Gyula szerint a tetemrehívás szokása ősmagyar istenítéleti próba volt, más néven halálújítás, amelyet az erdélyi országgyűlés, mint a kereszténységhez nem illőt 1594-ben, 1649-ben és 1653-ban is ismételten betiltott. Ha azonban ennyiszer kellett betiltani, nyilván igen elterjedt lehetett, amit az is bizonyít, hogy Udvarhelyszéken még 1740-ben is alkalmazták. (MAGYARY-KOSSA, GY.: Magyar orvosi emlékek. Bp., Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, 1931. III. 9.) Egyéb tetemrehívás esetek: Zeitschrift des Vereins für Volkskunde 6 (1896) 284., Archiv für Kunde Österreischer Geschichts-Quellen 107 (1926) 297.

A cikk teljes terjedelemben csak belépett felhasználóink számára érhető el!

Ha még nem regisztrált, akkor kattintson ide!

A regisztráció ingyenes!