FILÓ MIHÁLY

Az eutanázia a büntetőjogi gondolkodásban

[h. n.], ELTE Eötvös Kiadó, 2009.
ELTE Jogi Kari Tudomány 4.
Oldalszám: 353 oldal

Színvonalas, izgalmas, hiánypótló művében a szerző objektív vizsgálat tárgyává teszi az elmúlás rejtélyét. A Bevezetésben bölcselkedőket idéz. A nyugati gondolkodás a halált az individuum végleges megszűnéseként kezeli, a keleti egyazon valóság két oldalának tekinti. E végesség szorongást kelt.

A dolgozat tárgya az eutanázia, a büntetőjog szempontjából. A szerző módszertani alaposságát látjuk abban, hogy figyelmet fordít a probléma interdiszciplináris mivoltára is, nem kerüli meg az eutanázia filozófiai, alkalmazott etikai, orvostudományi vonatkozásait sem. Mindennek ellenére vitathatatlan, hogy - akár integrált, akár szektoriális szemléletben - az orvosi jogviszonyok, illetve az eutanázia kérdéseinek megítélésében a büntetőjognak döntő szerepe van. (22. p.)

Tudománytörténeti hátteret a magyar jogi szakirodalom elhatárolásához szolgáltat, idézve Blasszauer, Polcz, Hegedűs, Jobbágyi, Gaizler, Bitó, Angyal, Monory, Tasnádi, Nizsalovszky, Törő, Sajó, Sándor, Kovács J., Kis J., Hámori munkáit. A szerző érdemeként külön is kiemelem, hogy a magyar bioetikai szakirodalom már-már egyoldalúsággal fenyegető angolszász irodalmi tájékozódásával szemben a német (sőt holland) jogtudomány eredményeit kellő mértékkel képviseli.

Módszere a dogmatikai elemzés, az alkotmányossági és emberi jogi analízis, valamint a jogösszehasonlító és jogtörténeti módszer. (29. p.) A dogmatikai elemzés arra a felismerésre vezeti, hogy a Btk. mellett az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényt és végrehajtási rendeleteit is elemeznie kell (a rendszertani szemlélet jegyében), ugyanis kérdéses lehet az egészségügyi jog dogmatikájának harmonizálása a büntetőjoggal.

Rámutat az eutanázia definíciójának nehézségeire. Wittgenstein szellemében nyelvjáték: Túlzsúfolt fogalom, amely tágas jelentéshálót, és asszociációs teret ölel fel, gyakran egészen az ellentétes jelentésekig. (36. p.) A viták sokszor fogalmi félreértéseken alapulnak, fontos, hogy a büntetőjogi értékelés azonban mindig konkrét magatartáshoz kötődik. E tekintetben kivált érdekes a kötelesség-kollíziót bemutató eset: az orvosnak csillapítania kell a beteg fájdalmát, és tiszteletben kell tartania önrendelkezési jogát, de egyúttal az élet megőrzésére is törekednie kell. (40. p.)

A szerző értelmezésében eutanázia (jó halál, kegyes halál) az orvos minden szándékos cselekménye, amellyel foglalkozása körében a beteg életét, annak kifejezett vagy vélelmezett beleegyezésével, kioltja vagy megrövidíti. (43. p.) A passzív alany, a szándékosság, az orvos-beteg viszony magyarázata tartozik hozzá. Elemzése átvezet az aktív és passzív forma, a tevékenység és a mulasztás elhatárolásának problémáihoz.

A szerző szuverén látásmódja a legeredetibben talán A sértett beleegyezése című fejezetben mutatkozik meg. A sértetti akarat alkotmányos alapjogokból vezethető le, viszont a büntetőjog feladata a jogi tárgy védelme, a sértett is ebből a szempontból fontos. Jogfilozófiai problémaként a sértett beleegyezése - előkérdésként - felveti az önrendelkezés fogalmának tisztázását. Az önrendelkezés autonómiát, az autonómia pedig akaratot feltételez. A szerző itt különböző autonómia-koncepciókat is ismertet (graduális, ideális és relatív autonómia). Leszögezi: A büntetőjog azonban - különösen a beleegyezési dogmatika terén - sajátos autonómiakoncepciót követel, amelynek az a jellemzője, hogy az autonómia és ezáltal a beleegyezési képesség elismerését a racionalitás küszöbértékéhez köti. (104. p.)

A következő (al)fejezetek a beleegyezést elemzik. A sértett beleegyezése mint jogellenességet kizáró ok a kollíziós modellekhez vezet. A kollízió lényege abban áll, hogy a tényállásban védett jogi tárgy kerül konfliktusba a jogellenességet kizáró sértetti akarattal mint az individuum rendelkezési szabadságával. (126. p.)

Az orvosegyetemi oktatásban rendkívüli érdeklődésre tarthatnak számot az emberi élet védelméről, a testi integritásról, az orvosi beavatkozás büntetőjogi megítéléséről és az életmentő (életfenntartó) beavatkozás visszautasításáról tett megállapításai. Nem kevésbé érdekes az öngyilkosság jogi megítéléséről szóló fejezet sem. Nem tartható a magyar jogirodalomban uralkodó álláspont, amely minden öngyilkosságot - kivétel nélkül - kórosnak - bélyegez, az öngyilkost beszámíthatatlannak tartja, az öngyilkosságot balesetként kezeli, és ezzel a halálra irányuló akaratot a természeti oksággal egy szintre helyezi. A büntetőjognak [...] el kell fogadnia, hogy létezik olyan élethelyzet, amelyben az autonóm személy, legalábbis szubjektív racionalitásának megfelelően, felelősen dönt a saját életének önkezű befejezéséről... Az önfelelősség elvéből pedig le kell vonni a megfelelő dogmatikai következtetéseket (265. p.) - vallja a szerző.

Filó Mihály műve nagy felkészültséget mutató, tartalmas, logikus elméleti fejtegetései, a mindennapok gyakorlatából vett jogesetei révén szakmai fejlődésünkben nélkülözhetetlen olvasmány.