KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

XII. évfolyam

2008/1-2

Előszó

Tisztelt Olvasó!

Első alkalom, hogy folyóiratunkat nem a hagyományos nyomtatott formátumban lapozgathatják, hanem az Interneten keresztül, elektronikus formában olvashatják. Bizonyára sokan vannak olyanok eddigi hűséges előfizetőink között, akik ennek nem igazán örülnek, s szívesebben vennék kezükbe a nyomdaszagú kötetet, de többen örömmel üdvözlik az Internetet használók tábora számára szabadon elérhető változatot. Őszintén reméljük, hogy a formai változás lapunk szakmai nívóját nem érinti, s ebben a tekintetben tartani tudjuk az immár 12. évfolyamába lépő folyóirat eddigi színvonalát!

Első két tanulmányunk a gyermeküket még a születésük előtt elveszítő anyák perinatális gyászával foglalkozik. Olvasóink számára Singer Magdolna neve már ismerősen cseng, írásai nem csupán szakmai színvonalukkal, hanem irodalmi stílusukkal is lapunk kiemelkedő írásai közé tartoznak. Az interjú műfaját kedvelő szerző ezúttal olyan anyákat vallatott, akik áldott állapotban szembesültek azzal a problémával, hogy gyermekük esetleg betegséggel terhelten jön a világra. A gyermek tudatos vállalása és az abortusz között választani egy édesanya számára csöppet sem egyszerű feladat: nem csupán vallási, etikai kérdés, hanem érzelmileg is megterhelő. A vallomások alapján kirajzolódik előttünk a magyar egészségügy azon problémája, hogy az egészségügyi szakszemélyzet többnyire nem tud segíteni a döntéssel járó pszichés nehézségek leküzdésében, illetve sokszor esélyt sem ad a családnak a dilemma mérlegelésére.

Hasonló kérdéseket feszeget Gloviczkiné Henter Eszter, aki magzatukat elveszítő anyák tapasztalatait összegzi tanulmányában. Meglátásai szerint már maga az orvostudomány sem viszonyul egyértelműen a problémához, súlyos fogalmi disszonancia tapasztalható már azon a szinten is, hogy mikortól tekinthető egy magzat élőlénynek. A leendő gyermeküket érzelmileg egyedi élőlényként látó anyák gyakran szembesülnek azzal, hogy abortálásuk és gyászuk során sem környezetük, sem a szakintézmények nem viszonyulnak hozzájuk megfelelően, s a pszichés állapotukhoz képest elvárt gondoskodás, segítség tekintetében egyedül maradnak. Nem csupán ez a két tanulmány, hanem a lapunkban már korábban megjelent hasonló tárgyú írások is figyelmeztetnek arra, hogy e probléma tekintetében még nagy feladatok várnak az egészségügy érintett területein munkálkodókra.

Az ember létének kezdete után a földi létet elhagyó haldoklók ellátása a témája következő írásunknak. Borbáth Zsuzsanna, aki az ELTE szociális munkásokat képző szakán tanul, gyakorlatának egyik állomását a Hospice Házban töltötte. A gyakorlott munkatársakat is megviselő feladat terheit értékelő írásában a szerző beszámol azokról a nehézségekről, amelyekkel nap mint nap szembe kellett néznie, s mindazokról a szakmai, lelki kihívásokról, amelyekből építkezni tudott, hogy a megfelelő szinten, mértékben tudja ellátni feladatát. A személyes hangvételű írás arról tanúskodik, hogy a beteg és az őt segítő között létrejövő verbális és nonverbális kommunikáció nem csupán tanulható, szakmai kérdés, hanem ember és ember közti kapcsolat emocionális ráhangolódásának bensőségesen megélt viszonya.

A szeretett egyén elvesztésének gyászát feldolgozni néha a szokásos nehézségeken túl sem bizonyul könnyű feladatnak, Figusch Zoltán esetleírása erről tesz tanúbizonyságot. Egy fiatalember gyermekként elveszített nagymamájának halálát nem tudta feldolgozni, ezért szorult pszichológus segítségére. Figusch a puha órák pszichodráma technikáját alkalmazva a fejlődő gyermek elszakadási, kapcsolódási élményeit figyelembe véve a megkésett gyászreakciókat felszínre hozta, s a fiatalember elakadt fejlődési szintjét a felnőtt kornak megfelelő nívón tovább fejlesztette, felszabadította. A halott nagymamával létesített képzeletbeli interakció fokról fokra való kifejtése, a meg nem történt beszélgetések eljátszása lehetővé tették, hogy a ki nem mondott kérdések, az elfojtott érzelmi reakciók felszínre törhessenek, s a képzelt kommunikatív szinten elfogadottá váljon a hozzátartozó halála.

Utolsó tanulmányunk a vallás távlatából szemlélteti az elmúlás kérdéseit. A Krisna-tudatú hívők hite szerint az emberi lét csupán a megvilágosodás felé tartó ember meg-megújuló életének egyik stádiuma, s a lélek földi életéből kivezető haldoklás létállapota meghatározó jelentőségű az újabb földi lét minősége, illetve a megvilágosodás állapotának beteljesülése szempontjából. A magyar Krisna-tudatú hívők 2007 januárjában elveszítették egyik hívüket, egy hatvanas éveiben járó hölgyet, akinek halála, a halálhoz vezető útja példaadó értékű volt számukra. Tusori Szabolcs arra vállalkozott, hogy bemutassa a haldokló hölgy végstádiumának utolsó állomásait, s összehasonlítsa a hagyományos hospice ellátás és a Krisna-tudatú hívők spirituális vezetés metodikájának hasonlóságait, illetve különbözőségeit.

A szerkesztőség nevében kívánok minden kedves Olvasónknak tanulmányaink továbbgondolása tekintetében eredményes, s élményekben gazdag olvasási élményt!

Horányi Ildikó
felelős szerkesztő