KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

XIII. évfolyam

2009/3

Források


 MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS
MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS

Dr. Univ. orvostörténész

orvostortenet@t-online.hu

1023 Budapest Török u.12.

Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár

HILDEGARD VON BINGEN

A halál jeleiről

A fordító bevezetője

Hildegard von Bingen (1098-1179), a Rajna Szibillája, apátnő, orvosnő, filozófus és költő és látnok is volt egy személyben, sőt még egy halandzsa-nyelv feltalálójaként is tisztelhetjük őt. Noha egyetemi képzésben nem részesült,1 több orvosi vonatkozású munkát is írt hosszú élete során. Ezek közül a legjelentősebb az első Németországban alkotott általános orvostant tartalmazó, 1151 és 1158 közt írt Okok és gyógymódok, amelyből szövegrészletünk is származik. Ez a mű általános világleírással kezdődik, majd az alapelemekről, a testalkotó nedvekről, az ember természetéről és alkatáról, illetve testének működéséről, élettanáról egyaránt szól. A szerző külön fejezetet szentel az álomnak, a nemi életnek, a nőgyógyászati bajoknak és a táplálkozás kérdésének is. A munka második része, a Gyógymódok betegségenként csoportosított recepteket, láztant, állatorvostant, vizelet- és széklettant (diagnosztikát) és egyéb tanácsokat tartalmaz. Befejezésképpen - még a diagnosztikai rész előtt - olvasható az a sajátos prognosztika, melyet alább olvashat a Tisztelt Olvasó.

Hildegardis nem tudott jól latinul, ennek ellenére, feje telis-tele volt hihetetlen ötletekkel, zseniális gondolatokkal, ráadásul erősen vonzódott a bonyolult, költői képekhez, hasonlatokhoz is. A látnok költő folytonos harca nyelvi és orvosi tudásának hiányosságaival különös ízt ad szövegeinek, amelyet magyarul igen nehéz visszaadni.

Az, amit Hildegardis a halál jeleiről ír, csak részben származik ókori vagy korabeli szerzőktől, hiszen Hildegárd sem görögül - a medicina ókori nyelvén -, sem arabul - a középkor legfejlettebb orvostudományának nyelvén - nem tudott, s mint mondtuk, orvosi képzésben sem részesült. Így hát az itt olvasható megfigyelések zöme magától a szerzőtől származik, illetve talán leginkább a középkor kolostori és népi gyógyászati hagyományát őrzi. Márpedig az efféle évezredes hagyományban - az elkerülhetetlen tévedések mellett - mindig akad megszívlelendő és figyelemre méltó. Szövegünk ezért lehet különösen érdekes thanatológiai forrás mindazok számára, akik a haldoklással vagy a haldoklókkal foglalkoznak munkájuk során.

A fordítás az alábbi mű alapján készült: HILDEGARDIS: Causae et Curae. Ed. Paulus Kaiser. Lipősiae, Teubner, 1903. A teljes mű a következő kiadásban olvasható magyarul: HILDEGARD VON BINGEN: Okok és gyógymódok. (Ford. Magyar László András) Budapest, Kairosz, 2004.


1 A nők ekkoriban még végezhettek orvosegyetemet. Igaz, Hildegardis fiatal korában egyedül az itáliai Salernoban létezett ilyen intézmény, ám ott számos doktornő végzett, sőt közülük a legendás Trotula még tanított is az egyetemen.