MARIE DE HENNEZEL

Mindhalálig méltósággal

Budapest, Európa Könyvkiadó, 2007.
154 oldal, 1900 Ft

A francia Marie de Hennezel pszichológusként dolgozik egy palliatív osztályon Párizsban, és több évtizede egyike a francia hospice mozgalom élharcosainak, kiknek célja a halál méltóságának, emberibbé válásának előmozdítása. A szerző munkássága nem csak hazájában, hanem Európa szerte ismert és elismert, a magyar olvasó is kezében tarthatta már A halál művészete és A meghitt halál című műveit.

Marie de Hennezel Mindhalálig méltósággal című írásának mondanivalója is arra döbbenti rá az olvasót, hogy a világ bármely részén a békés halál iránti vágyukat fejezik ki az emberek, amely független a halál társadalmi meghatározottságától, az adott ország egészségügyi ellátásától, hiszen ez a vágy legbensőbb énünkből fakad.

A könyv annak az ötven javaslatnak a rövidített változatát tartalmazza, melyet a franciaországi helyzetből kiindulva dolgozott ki a szerző az akkori egészség-, család- és fogyatékosügyi miniszter megbízásából, mely anyag A haldoklógondozás kötelessége az életút végén címmel jelent meg.

A műben felvetett alapprobléma - hogy az orvostudomány fejlődésével és a népesség elöregedésével párhuzamosan egyre többen szorulnak ellátásra az élet végén - nem csak Franciaországot, hanem hazánkat és Európa többi országát is komoly kihívások elé állítja. Ennek érdekében elengedhetetlen megteremteni a haldoklógondozás kultúráját, szükséges kidolgozni a palliatív terápiák alkalmazásának módszertanát. A döntések meghozatala csak széleskörű szakmai párbeszéden alapulhat, a folyamat első lépése lehet az elengedhetetlen politikai és szakmapolitikai feltételek kialakítása, az egységes jogi-etikai szabályozás megalkotása, valamint a szakemberek jelenlegi képzési struktúrájának reformja.

Marie de Hennezel mindenkit óva int az eutanázia fogalmának használatával kapcsolatban, hiszen oly sok értelemben alkalmazzák manapság, hogy a fogalomzavar félrevezető lehet. Eredeti jelentéstartalmában a szenvedés nélküli, könnyű halált jelenti, melyre minden ember vágyakozik. A szerző égető szükségét látja a haldoklás és a halál folyamatával kapcsolatos fogalmak tisztázásának.

Az élet végéről folyó vitákat legtöbb esetben a tagadás, a rettegés és a félelem szövi át, mely gátat szab a palliatív kezelés szélesebb körben történő elterjesztésének. Szemléletváltásra volna szükség e területen, hogy belássuk: a halál az élet természetes része. A palliatív kezelés középpontjában a haldoklóval való együttélés áll, a beteg bevonása egy közösség életébe, ahol a legmagasabb szintű orvosi, ápolási, lelki és szociális támogatást kapja a páciens. Olyan érzelmi, lelki környezet megteremtése szükséges, amely mindig készen áll a haldokló fizikai és lelki szenvedéseinek enyhítésére, melyben a személy megőrizheti egyéniségét élete utolsó pillanatáig, illetve megmaradt szellemi és fizikai képességeit is használni tudja. Ez az idő alkalmat nyújt a hozzátartozókkal való együttlétre, a problémák tisztázására és a búcsúra egyaránt.

A szerző az utolsó fejezetben a legsürgetőbb tennivalókat tekinti át. A témakörben végzett kutatásai alapján hatalmas távolságot érez az élet végéről szóló írásos dokumentumok és az ezzel kapcsolatos orvosi gyakorlat között. Ennek fő okát abban látja, hogy a kórházi osztályokon nem biztosított még a palliatív gondozáshoz szükséges szaktudás, éppúgy, mint ahogy a személyi feltételek sem. Első lépésként meg kell tanulnunk, hogy melyek azok a már kezünkben lévő eszközök, melyekkel elősegíthetjük az emberhez méltó halált. A bensőséges légkör megteremtése, egy kedves szó, egy mozdulat, a beteg igényeinek figyelembe vétele, a haldokló tisztelete, a hozzátartozók segítése - mind olyan apróság, amely nem igényel mást, csak emberséget.

Marie de Hennezel szavai erkölcsi és szakmai szempontból egyaránt elgondolkodtatóak minden ember számára, hiszen mindenki szívében ott a vágy, hogy mindhalálig méltóságban élhessünk.