MARTINUS DELRIO

Az álhalott

Az itt közölt történet - amely két esetet ismertet - nem egyszerű tetszhalál-história, hiszen démoni szemfényvesztésről és mű-halottról esik benne szó. A szöveg olvastán a mai, racionálisan gondolkodó olvasóban azonban felmerül a gyanú, hogy az elsőnek említett „csoda” valójában nem a Sátán, hanem a szerelmespár műve volt. Annak érdekében folyamodhattak a cselhez, hogy a vonakodó szülőktől kicsikarhassák a beleegyezést házasságukhoz. A második eset hátterében pedig talán valamiféle tréfa állhatott. Mindenesetre érdekes és elgondolkodtató, hogy a 16. században a racionális indoklást milyen könnyen és magától értetődően helyettesíthette még a démonológiai magyarázat, illetve, hogy a két magyarázattípus milyen jól megférhetett még egymással az emberi értelemben, különösen ha olyan tárgyról - holttestről, halálról - volt szó, mely amúgy is megmozgatta az emberi fantáziát, s amely különféle népi hagyományokkal, mítoszokkal (eleven holttest, testrablás, kísértethit) is kapcsolatban állhatott.

Történetünk szerzője vagy lejegyzője, Delrio, Martinus (1551-1608) antwerpeni születésű, spanyol nemzetiségű jogász és démonológus volt. Delrio Párizsban, Löwenben, Douay-ben és Salamancában tanult jogot és bölcsészetet, majd Brabantban működött különféle polgári és katonai bíróságokon. 1580-ban belépett a jezsuita rendbe, ettől kezdve több spanyol és németalföldi egyetemen tanított. Löwenben halt meg. Delrio rendkívüli műveltségű, magasan képzett, ám mai szemmel meglehetősen korlátolt gondolkodású ember lehetett. Főműve, a Disquisitionum magicarum libri sex (A mágiával kapcsolatos kérdések hat könyve) először 1596-ban jelent meg Antwerpenben, és sokáig erősen befolyásolta a Katolikus Egyház démonokról alkotott nézeteit.

Következzék tehát az álhalottról szóló történet, amelynek forrása a következő munka: PAPP, MARTINUS DELRIO: Disquisitionum magicarum libri sex. Coloniae Agrippinae, Demen, 1679. 332-333.