Ebben a rendhagyó előszóban a Kharón búcsúzó szerkesztőjeként szeretnék elköszönni a folyóirat olvasóitól. A Kharón szerkesztését Polcz Alaine és Hegedűs Katalin mellett a továbbiakban Horányi Ildikó végzi - e szám anyagait már az új szerkesztőség állította össze. Magam a továbbiakban a szerkesztőbizottság tagjaként veszek majd részt a lap munkájában. E döntés hátterét sokasodó feladataim indokolják - úgy érzem, a lap rendszeres, időbeni megjelenését veszélyeztetné, ha e funkciómat továbbra is megtartanám.
Természetesen nem volt könnyű ennek a döntésnek a meghozatala, hiszen a Kharón nagyon fontos számomra. 1996-ban és 97-ben Berta Péterrel sokat dolgoztunk a lap alapításával kapcsolatos feladatokon, a folyóirat koncepciójának kidolgozásán, a szerkesztőbizottság kialakításán. Tisztában voltunk azzal, hogy nehéz feladatra vállalkozunk, hiszen szerte a világon nagyon kevés tanatológiai szaklap működik - leginkább nagy népesség számú, e területen évtizedes tapasztalatokkal rendelkező országokban. Kérdéses volt, hogy Magyarországon lesz-e egy ilyen jellegű lapnak megfelelő olvasói tábora, s lesz-e elegendő, színvonalas írás a folyóirat rendszeres megjelenéséhez.
Az elmúlt évek számomra azt igazolták, hogy érdemes volt létrehozni a folyóiratot. A Kharón az 1997 végén megjelent első számtól a jelenig már 15 számban, összesen közel 1500 oldalnyi terjedelemben, míg melléklete, a Hospice Hírek összesen több mint 300 oldalon jelent meg. A hazai szerzők tanulmányainak száma az idő előrehaladtával nem csökkent - ellenkezőleg: míg kezdetben gyakran felkértük a tanulmányok szerzőit, az utóbbi időben egyre több hazai szerző küldi el a laphoz írását. A tanatológia ismert hazai szakemberei közül többen visszatérő szerzői lettek a folyóiratnak. Új, s örömteli jelenség, hogy egyre több egyetemista, főiskolás választja szakdolgozatának témájaként a tanatológia valamely területét, s ezekben a dolgozatokban színvonalas módon egyesítik a külföldi szakirodalom ismereteit saját kutatásaik eredményeivel. E fiatalok közül többen - szakdolgozatuk alapján - a Kharónban közölték első publikációjukat.
A hazai szerzők publikációinak megjelentetése mellett nagy hangsúlyt fektettünk a forrás értékű külföldi munkák fordítására, kiadására is. E munka részeként magyar nyelven a Kharónban jelentek meg elsőként olyan, nagy jelentőségű írások, mint például az Egészségügyi Világszervezet útmutatója a rossz hírek közléséről, az Európai Bizottság állásfoglalása a haldoklók gondozásáról, vagy éppen Erich Lindemann klasszikus tanulmánya, mely megalapozta a gyász lélektanával kapcsolatos kutatásokat. Interjú rovatunkban neves tanatológusok, gondolkodók fejtették ki nézeteiket a halállal, haldoklással kapcsolatos kérdésekről - közéjük tartozik Elisabeth Kübler-Ross, Raymond Moody, Polcz Alaine, Soros György, Jacek Luczak, Jean Michael Lassauniere.
A folyóirat egyik fő értéke számomra, hogy tükrözi a tanatológia interdiszciplinaritását: lapjain egyaránt megjelennek pszichológiai, néprajzi, etikai, teológiai, szociológiai, filozófiai, s kultúrtörténeti tanulmányok. Remélem, hogy a Kharón hozzájárult a tanatológia, mint szakterület hazai fejlődéséhez, a témakörrel foglalkozók egymásra találásához, a Hospice Hírek pedig a hazai hospice szervezetek közötti információáramlás erősödéséhez, valamint a tanatológiai témakörű aktuális hírek, rendezvények széleskörű megismertetéséhez.
Természetesen a folyóirathoz való kötődésem miatt nem köszönök el teljesen a laptól: amellett, hogy a szerkesztőbizottság tagjaként továbbra is részt veszek majd ebben a munkában, Hegedűs Katalinnal együtt továbbra is szerkesztője maradok majd a Hospice Híreknek. Míg korábban, szerkesztőként csak a kezdeti, tanulmányokban szegényebb időkben publikáltam a Kharónban (hiszen nem kívántam szerkesztőként közzétenni saját tanulmányaimat), a továbbiakban újabb publikációimat is szívesebben ajánlom majd fel a Kharón új összetételű szerkesztőségének.
Köszönöm szerkesztőtársaimnak, s a munkában résztvevő szerkesztőbizottsági tagoknak az együtt gondolkodást, a közös munkát, amelynek segítségével a Kharón tartalmassá válhatott. Kívánok az új összetételű szerkesztőségnek eredményes munkát, a lapnak hosszú életet, s a folyóirat olvasóinak értékteli számokat!
Pilling János
Megköszönve Pilling János eddigi lelkiismeretes és áldozatkész munkáját, engedjék meg, hogy a folyóirat bevezető gondolatainak folytatását korábbi szerkesztőbizottsági tagságomból előrelépve, immár szerkesztőként vegyem át, s biztosítsam Önöket arról, hogy az új felállású szerkesztőség az eddigi és az épp átalakulóban lévő szerkesztőbizottság célkitűzéseivel összhangban, a lap ötévnyire visszatekintő hagyományai értelmében folytatja a megkezdett munkát.
Aktuális számunkban az életút végének jelenkori problémáit kis nemzetközi kitekintéssel, neves európai szakemberek segítségével próbáljuk körüljárni. Az Európai Bizottság által támogatott, hét ország közreműködésével zajló Pallium Projekt
a résztvevő államok különféle szocio-kulturális és gazdasági viszonyai közötti különbségeket figyelembe véve, elemző és összehasonlító vizsgálatokat végez a palliatív terápiával kapcsolatos intézményi és metodológiai hátterekről, a palliatív gondozás fogalmának és etikai értelmezésének különbségeiről. Az egészségügyi rendszerbe integrálódó és a hospice-alapú ellátás kétféle fejlődési iránya szükségszerűen más-más etikai és működési problémákat vet fel, de a kisebb-nagyobb hangsúlyeltolódásokban jelentkező fogalmi és erkölcsi kontextusok közötti eltérések egymáshoz való közelítésének és megoldásának kulcsa épp az egymást megismerő kommunikációban rejlik. A Pallium Projekt tagjai által megfogalmazott kutatás-értékelő tanulmány, pedig épp ehhez a nagy feladathoz próbál segítséget nyújtani.
Monika Müller, írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyász fogalmának csupán a halál után következő, s a hozzátartozókra vonatkoztatott hétköznapi értelmezését ki kell terjeszteni a halálos prognózis tudatára ébredő beteg, s a halálig tartó úton őt elkísérő családtagok által átélt lelki folyamatokra is. A hosszú betegség alatt már elkezdődő gyászmunka egyéntől függő folyamatának helyes értékelése, a haldoklónak és a családnak nyújtott segítségadás egyénre lebontott és komplex viszonylatban felmerülő metodológiai feladata a hospice ellátásban dolgozók számára az egyik legnehezebb munka. A gondozók és a beteg személyes kapcsolatából adódó lelki megterhelés sokszor egy sajátos gyászérzéshez vezet, amellyel a segítők találják szembe magukat az ápolás alatt és a beteg elvesztése után. A hospice ellátásban dolgozó munkatársaknak ezért fontos feladata az is, hogy saját lelki megterheléseiket helyesen tudják értelmezni és feldolgozni, s hogy a hospice-t olyan hellyé tegyék, amely a gyásszal való szembenézés minden résztvevőjére kiterjeszti védőhálóját.
A lengyel Block és Iwona Niewiadomska szerzőpáros írása a terminális állapotban lévő betegek lelkiállapotának pszichikai stádiumait, s az ezekkel összefüggő értékrendszer-változásokat vizsgálja egy sajátos metódust követve. A bibliai Jób történetét mintegy parabolaként alkalmazza, s követi lépésről, lépésre a szenvedő Jób lelkiállapotának változásait, gondolatait, bevonva az elemzésbe a Jóbot körülvevő családtagok, ismerősök hozzáállását, lelki konfliktusait. A szerzők törekvése értelmében, az analízis alapján levonható következtetések, eredmények kiterjeszthetők, vonatkoztathatók minden terminális állapotban lévő beteg érzelmi és értékrendszerbeli változásaira.
A jelen és a múlt szerves összekapcsolódásán alapuló kulturális hagyományaink - bár sokszor már csak öntudatlanul alkalmazott rítusként, annak oki hátterét nem ismerve - enyhítik a halállal kapcsolatos lelki és tudati terheket, és sokszor nyújtanak hathatós segítséget ahhoz, hogy legyőzzük az elválás okozta traumákat. A tradíciók ismerete, a történeti múlt rekonstruálása rávilágít az egyes népek, kultúrák és vallások által gyakorolt rítusok eredetére, s a jelen tanatológiai szakemberei számára alternatív megoldási lehetőséget is kínál a haldoklóval és a gyászolókkal való foglalkozás során jelentkező problémákra. A tanatológia tudományának interdiszciplináris jellegét mindig hangsúlyozó Kharón ezúttal két tanulmányon keresztül próbálja segíteni olvasóit a régmúlt és a jelen közötti kapcsolatok megértésében.
A Kharón korábbi számaiban már megismerkedhettek Oláh János azon munkáival, amelyek a zsidó hitéletből fakadó halotti tradíciókat járták körül, s magyarázták napjaink zsidó rítusainak eredetét. Az egymás hitét tiszteletben tartó zsidó és keresztény olvasók számára egyaránt tanulságos és érdekfeszítő olvasmány hűséges szerzőnknek az a tanulmánya, mely jelen esetben a zsidó temetkezési szokások hagyományának ismertetését vállalja magára. A korai bibliai idők gyakorlatától a különböző történeti korokban bekövetkezett változásokon keresztül alakuló tradíciók napjainkig is szigorúan meghatározott rendje rámutat arra a minden kultúrára érvényes jellemvonásra, miszerint a halotti rítusok a legnehezebben változó hagyományaink közé tartoznak, s épp ezért nagy segítséget tudnak nyújtani kulturális értékeink legmélyebb gyökereinek feltárásához.
Szenti Tibor hosszabb lélegzetvételű munkája, bár a kérdéskört - a szerzőtől megszokott módon - sajátos szemszögből közelíti meg, szintén erről tanúskodik. Testünk halál utáni sorsát követi nyomon áttekintve a kulturális antropológia által vizsgált természeti népek és a régmúlt idők különféle kultúrái által gyakorolt rítusok sorát, s rámutat azokra a jellemzőkre, melyek a lélekhit archetipikus megjelenési formáiként a holttesttel való foglalkozást a mai napig kötelezővé
teszik. Véleménye szerint a ’békében nyugovás’ kifejezéssel irreleváns rítusgyakorlatok valójában a test zaklatását
eredményezik, s noha ez a kifejezés sok olvasó számára kissé durvának, visszatetszőnek tűnhet, a szerző szavaiból kiderül, hogy semmiképpen sem degradáló értelemben használja. Éppen ellenkezőleg - tanulmányában arra tanít, hogy legyen bár egy rítus meghökkentő, vagy éppen undort keltő egy más kulturális közegben nevelkedő szemlélő számára, a mögöttes gondolatokat megértve tiszteletben kell tartanunk minden tőlünk idegen szokást, s fel kell ismerni saját hagyományaink ápolásának szükségességét, azok értékes voltát. A folyóiratunkat záró írás folytatását következő számunkban olvashatják az érdeklődők.
Horányi Ildikó
szerkesztő