KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

VI. évfolyam

2002 õsz

Előszó

Tisztelt Olvasó!

A Kharón - immár több évnyi - múltjára visszatekintve, tapasztalhatta a Tisztelt Olvasó, hogy néhány kivételtől eltekintve a lap szerkesztősége mindig törekedett arra, hogy az interdiszciplinaritás elvét, mint szervező elvet szem előtt tartsa. Mégis sokszor mozdult el a mérleg a napjaink tanatológiai problémáit feszegető írások felé. Jelen számunk ettől a tendenciától egy kicsit eltérni látszik, hisz mint látni fogják, most a téma történeti, bölcseleti oldala felé billen el a mérleg. Szerencsére számos olyan új kézirattal örvendeztettek meg minket szerzőink, amelyek segítségével egy kicsit láttatni tudjuk, hogy a halál, mint kulturális jelenség milyen sokrétű összetevőkkel bír, s akár történeti, nyelvészeti, irodalomtörténeti vagy akár néprajzi síkon jelenik meg, mindig van új mondanivalója számunkra.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Versek rovatban kortárs irodalmunk egyik kiválóságának, Tóth Krisztinának költeményeiben gyönyörködhetnek olvasóink. A számos díjjal (pl. Illyés Gyula-jutalom /1994/, Graves-díj /1996/, József Attila-díj /2000/ stb.) méltán kitüntetett műfordító- és költőnő munkáival pl. az Őszi kabátlobogás (1988), A beszélgetés fonala (1994), A látogatás (kortárs francia költők, 1996), Az árnyékember (1997), Porhó (2001) címmel megjelent köteteiben ismerkedhetnek meg bővebben az irodalmat kedvelő olvasóink.

A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület V. Kongresszusának, 2002 májusában elhangzott előadásai közül ismét közöljük két előadás írásos változatát.

Szabóné Berta Irén a Terminális állapotú rákbetegek véleménye a hospice ellátásról című írása rendkívül fontos abból a szempontból, hogy minden egészségügyi ellátás hatékonyságának igazi foka a beteg és a hozzátartozó elégedettségén mérhető le. Az elvi célkitűzések és a megvalósuló gyakorlat közötti olló minél szorosabb összezáródása érdekében igen nagy szükség van a hasonló felmérésekre, mely - jelen esetben - nem csupán a hospice ellátással kapcsolatos problémákra irányult, hanem a terminális stádiumban lévő betegek egyéb, az államilag finanszírozott ellátás keretein belüli gondoskodásának minőségére is. Az alapvetően gyógyító tevékenységre koncentráló kórházi osztályokon ápolt betegek, vagy az innen otthonukba bocsátott palliatív terápiát igénylő betegek és hozzátartozóik általános tapasztalata, hogy problémáikkal egyedül maradnak, sem a kórházi kezelőorvos, sem a háziorvos nem találja azt a szerepkört, amelyet ezekben az esetekben fel kéne vállalnia. A felmérésből kiderül, hogy a betegek sem túlzottan elégedettek azzal az ellátási formával, amelyet ezekben az esetekben kapnak a hagyományos egészségügy keretein belül. Viszont a jelenleg a legjobb alternatívát jelentő hospice jellegű gondosokodással kapcsolatban világosan kirajzolódik az az igény, amelyet az elégedett beteg és családja közvetít: szükség van erre az ellátási formára, s integrált részét kellene képeznie a hivatalos egészségügyi rendszernek.

Raschka Nathan Attila annak a gondolatának ad hangot a Betegekkel és haldoklókkal való foglalatosság a zsidó közösségben című munkájában, hogy minden olyan munkatársnak, aki akár hivatásos, akár önkéntes szinten valamilyen szociális jellegű munkában vesz részt, ismernie kell azokat a hagyományokat, amelyek munkája előzményének tekinthetőek. A múlt nem csupán példát szolgáltat, és tanít az évszázados tapasztalatokra, hanem segít abban is, hogy az azonos kultúrájú rászorulókkal jobban megértethessük magunkat, jobban átérezzük problémáikat, gondolataikat, hisz a mélyünkben rejlő kulturális meghatározottság és gyökerek egyéni sorsunk megélésében is segíthetnek, utat mutathatnak. Raschka Nathan Attila bemutatja, hogy a zsidó közösségekben az a fajta szolgálat, amelyet a hospice ellátás is képvisel, milyen történelmi hagyományokra tekint vissza, s hogy ez a tevékenység mélyen a zsidó ember kulturálisan bekódolt lelkében gyökeredzik.

A ’halál’ szó történeti és leíró nyelvészeti elemzésén túl a szó jelentéstani összetevőivel is megismerkedhet az az olvasó, aki - szakmája nem ez lévén - nem ijed el a nyelvészeti fejtegetések első látásra talán rémisztőnek ható adatkavalkádjától. A laikus olvasóközönségnek segítséget nyújt az a szószedet, amely Pál Dániel Levente tanulmányának végén található, s amely a fontosabb nyelvészeti szakkifejezések értelmét hivatott megvilágítani.

Igazi irodalomtörténeti csemegének ígérkezik Ladányi-Turóczy Csilla írása, aki egy 16. század elején íródott portugál regény halálfelfogását elemzi az általa fordított - s a függelékben közölt - szemelvények alapján. A hazánkban nem túl ismert Bernardim Ribeiro (1482-1536) lovagregénye - a tanulmány szerzője szerint - egy olyan sajátos kultúra terméke, amely az erőszakkal kikeresztelkedett ibériai zsidókhoz köthető, s amely a zsidó Kabbala tanításaival itatódott át.

Horváth Eteléné adattári szövegként közölt kis írása egy Baranya megyei kis falu, Véménd temetkezési szokásairól tudósít minket egy kultúrájára, hagyományaira büszke lokálpatrióta szemével. Elismerésre és követésre méltó példa az a gyűjtőmunka, mely halotti szokásaink megőrzésére, megbecsülésére irányul, s reméljük néprajzosainknak is hasznos adalékokat szolgáltathatunk lapunk hasábjain akkor, ha felvállaljuk az ilyen amatőr kezdeményezések közlésének a lehetőségét is.

Horányi Ildikó
felelős szerkesztő