KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

VI. évfolyam

2002 nyár

Recenzió

 TÚRY FERENC
TÚRY FERENC

M. D., pszichiáter, osztályvezető főorvos

Megyei Kórház I. Pszichiátriai Osztály, Miskolc
Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, Budapest

POLCZ ALAINE · ANGYAL ELEONÓRA (szerk.)

Letakart tükör. Halál, temetkezés, gyász

Budapest, Helikon, 2001.
248 oldal, 1900 Ft

A tanulmánykötet végén bemutatkozó, a gyász kérdéseinek vizsgálatára, a gyászolók segítésére alakult Napfogyatkozás Egyesület munkájának eredményeként jelent meg ez a könyv, azzal a céllal, hogy a gyásszal kapcsolatos eléggé hiányos társadalmi tudatot formálni legyen képes. Az elmúlás és a gyász feldolgozása ma nem áll azon a helyen mindennapi életünkben, amelyen korábbi kultúrákban állott. A világméretű társadalmi változások nem kedveznek a gyász helyének megtalálásában, inkább az eltagadást, félresöprést, a feldolgozatlanság következményeit tapasztalják azok a szakemberek, akik a gyászolók segítését vállalják.

A kötet sok segítséget nyújt a gyász megértésében. Tizenkét tanulmánya két-három gondolati lánc mentén helyezhető el, ezek eléggé koherens munkát képeznek, bár némelyik íráson az előadásszöveg stílusa érezhető. Több dolgozat már megjelent másutt is, egybeszerkesztésük azonban indokolt volt. A tanulmányok inkább sokszínűséget biztosítanak, mint egyenetlenséget, azaz multidiszciplinaritást képviselnek.

Kitűnő szerkesztői gondolat volt az a nemes főhajtás Kunt Ernő emléke előtt, amely a szerző legkedvesebb írását tette a tanulmányfüzér élére. A hazai tanatológia körünkből 1994 óta nagyon hiányzó klasszikusa az Emlékezés és felejtés, avagy a halál három kalapja című dolgozatában nagy ívű, az egyéni sorsokon túlmutató, a történelmi-társadalmi változások háttérszerepét is bemutató családtörténeti drámát jegyzett fel, s azt a dolgok mélyére látó tudós alaposságával és letisztult bölcsességével elemezte a kultúrakutatás több szemszögéből. Remek kapcsolódási pontot jelent ehhez a Szenti Tibor által írott második tanulmány: A kiközösítettek halála. Ennek alcíme: A woodoo jellegű halál. Hátborzongató, egyben megható példákat hoz az élet feladásáról, számos olyan helyzetről a kulturális antropológiától az egészségügyig és a szociális otthonokig, amelyben kihuny az élni akarás ösztöne, és amelyben a környezet nem tud vagy nem akar érdemben cselekedni. Van-e ereje mai társadalmunknak ahhoz, hogy fel merészelje ismerni ezeket a veszélyhelyzeteket, és úgy avatkozzon be, hogy a segített azt el tudja fogadni, ne pedig a kirekesztés érzését fokozó egyirányú, zsaroló jellegű segítséggel találkozzon?

Gondolatilag jól kapcsolódik a két első fejezethez a harmadik, amelyben Papp Ferenc mutat be egy példás közösségi kezdeményezést. Özvegyklubról van szó, melyet Etyeken szervezett meg a háziorvos szerző a szokásos alapellátás szemléletén messze túlmutató, a közösség erejét példázó felismerésekkel, egyben sok kreativitással, lendülettel. Ennek olvastán is rádöbbenhet az olvasó, hogy mennyi ilyen közösségteremtő ötletre volna szükség ahhoz, hogy a nehéz helyzetben lévő emberek kultúrájuknak, szokásaiknak, közösségi kapcsolataiknak megfelelő továbbélési eséllyel találkozhassanak. Ez a tanulmány jó átvezetést jelent a pszichoterápiás fejezetek felé, melyek igen erős középrészét jelentik a kötetnek. Három nagyszerű tanulmányról van szó, melyek a gyász feldolgozását mutatják be különböző, érdekesebbnél érdekesebb helyzetekben. Balogh Éva párterápiás helyzetet exponál példásan, amelyben két özvegy talál egymásra. Török Zsuzsa korábbi kutatómunkájának megfelelően a perinatális gyász köréből hozott igen szépen ki- és feldolgozott példát, amelynek lényeges pragmatikus vonzatai is vannak (hogyan foglalkozzanak a szülészek a halvaszületésekkel a szokványos közhelyeken túl). Koltai Mária lenyűgöző története egy cigánycsalád drámai veszteségeiről, annak etnikai, a terápiába is átszűrődő vonzatairól, a kötet első tanulmányához hasonlóan többrétegű, sodró erejű tanulmány. A narratív megközelítés említendő itt a feldolgozás leg(poszt)modernebb aspektusaira gondolva.

Polcz Alaine rítusokról szóló fejezete hatalmas személyes élményanyagból táplálkozik. Minden sorában az életközeliség (paradox módon nem a halálközeliség) érezhető: a túlélés, továbbélés, megújulás. Erős hitelességű írás. Számba veszi azokat az újkeletű rítusokat is, amelyeket modern életünk termelt ki a gyász körében, ezek egy részéből talán nem is lesz rítus, csak továbbélési próbálkozás, mások jelenthetnek majd kapaszkodókat. Révész Renáta Liliána tanulmánya azt taglalja, hogy a család hogyan birkózik meg a gyásszal. Ismét dicsérnünk kell a szerkesztőket az előző fejezethez való kapcsolódás oldottságáért: a rítusok családi vonatkozásain át könnyű átvezetni gondolkodásunkat e fontos területre. A következő fejezetben Farkas Lőrincné az elengedés és megtartás pszichológiai jelenségkörén keresztül mutatja be a gyászt, érdekes és elgondolkodtató elemzés formájában. Benczúr Lilla különböző kultúráknak a gyásszal kapcsolatos szokásait dolgozta fel széleskörű áttekintésében, rámutatva arra, hogy bár a külső megnyilvánulások természetesen igen különbözőek, a gyászfolyamat alapjaiban hasonló. Eredeti és meggyőző gondolata a szerzőnek a születés és halál kétpólusú voltán keresztül a várandósság és a gyász hasonlóságainak értelmezése azzal a konklúzióval, amellyel sok kutató egyetért: a gyászból az újnak a kezdete fakadhat.

Ezután Angyal Eleonóra a hamvasztás történetét és e szokás terjedését mutatja be nagy műgonddal. Ez a kulturális áttekintéshez kapcsolódva végül is helyére kerül a kötetben, bár az előző tanulmányoktól kissé elüt.

A kötetet Pilling János átfogó, kitűnő tanulmánya zárja a gyász lélektanáról és a gyászolók segítésének lehetőségeiről. Ismeretgazdag áttekintés a gyász szakaszairól, annak különböző formáiról, a komplikált gyász megjelenéseiről, majd a pszichoterápiákig bezáróan azokról a megoldásokról, amelyek e nehéz életszakaszban hiteles segítséget jelenthetnek.

Nagyon jó a kötet, messze jobb, mint a hasonlóan szerkesztett, általában azonban egyenetlen munkák. Sokaknak lesz segítségére, nem csupán megbízható tudásforrásként, hanem hitelessége, személyessége, emberközelisége miatt is.