POLCZ ALAINE · ANGYAL ELEONÓRA (szerk.)

Letakart tükör. Halál, temetkezés, gyász

Budapest, Helikon, 2001.
248 oldal, 1900 Ft

A tanulmánykötet végén bemutatkozó, a gyász kérdéseinek vizsgálatára, a gyászolók segítésére alakult Napfogyatkozás Egyesület munkájának eredményeként jelent meg ez a könyv, azzal a céllal, hogy a gyásszal kapcsolatos eléggé hiányos társadalmi tudatot formálni legyen képes. Az elmúlás és a gyász feldolgozása ma nem áll azon a helyen mindennapi életünkben, amelyen korábbi kultúrákban állott. A világméretű társadalmi változások nem kedveznek a gyász helyének megtalálásában, inkább az eltagadást, félresöprést, a feldolgozatlanság következményeit tapasztalják azok a szakemberek, akik a gyászolók segítését vállalják.

A kötet sok segítséget nyújt a gyász megértésében. Tizenkét tanulmánya két-három gondolati lánc mentén helyezhető el, ezek eléggé koherens munkát képeznek, bár némelyik íráson az előadásszöveg stílusa érezhető. Több dolgozat már megjelent másutt is, egybeszerkesztésük azonban indokolt volt. A tanulmányok inkább sokszínűséget biztosítanak, mint egyenetlenséget, azaz multidiszciplinaritást képviselnek.

Kitűnő szerkesztői gondolat volt az a nemes főhajtás Kunt Ernő emléke előtt, amely a szerző legkedvesebb írását tette a tanulmányfüzér élére. A hazai tanatológia körünkből 1994 óta nagyon hiányzó klasszikusa az Emlékezés és felejtés, avagy a halál három kalapja című dolgozatában nagy ívű, az egyéni sorsokon túlmutató, a történelmi-társadalmi változások háttérszerepét is bemutató családtörténeti drámát jegyzett fel, s azt a dolgok mélyére látó tudós alaposságával és letisztult bölcsességével elemezte a kultúrakutatás több szemszögéből. Remek kapcsolódási pontot jelent ehhez a Szenti Tibor által írott második tanulmány: A kiközösítettek halála. Ennek alcíme: A woodoo jellegű halál. Hátborzongató, egyben megható példákat hoz az élet feladásáról, számos olyan helyzetről a kulturális antropológiától az egészségügyig és a szociális otthonokig, amelyben kihuny az élni akarás ösztöne, és amelyben a környezet nem tud vagy nem akar érdemben cselekedni. Van-e ereje mai társadalmunknak ahhoz, hogy fel merészelje ismerni ezeket a veszélyhelyzeteket, és úgy avatkozzon be, hogy a segített azt el tudja fogadni, ne pedig a kirekesztés érzését fokozó egyirányú, zsaroló jellegű segítséggel találkozzon?

Gondolatilag jól kapcsolódik a két első fejezethez a harmadik, amelyben Papp Ferenc mutat be egy példás közösségi kezdeményezést. Özvegyklubról van szó, melyet Etyeken szervezett meg a háziorvos szerző a szokásos alapellátás szemléletén messze túlmutató, a közösség erejét példázó felismerésekkel, egyben sok kreativitással, lendülettel. Ennek olvastán is rádöbbenhet az olvasó, hogy mennyi ilyen közösségteremtő ötletre volna szükség ahhoz, hogy a nehéz helyzetben lévő emberek kultúrájuknak, szokásaiknak, közösségi kapcsolataiknak megfelelő továbbélési eséllyel találkozhassanak. Ez a tanulmány jó átvezetést jelent a pszichoterápiás fejezetek felé, melyek igen erős középrészét jelentik a kötetnek. Három nagyszerű tanulmányról van szó, melyek a gyász feldolgozását mutatják be különböző, érdekesebbnél érdekesebb helyzetekben. Balogh Éva párterápiás helyzetet exponál példásan, amelyben két özvegy talál egymásra. Török Zsuzsa korábbi kutatómunkájának megfelelően a perinatális gyász köréből hozott igen szépen ki- és feldolgozott példát, amelynek lényeges pragmatikus vonzatai is vannak (hogyan foglalkozzanak a szülészek a halvaszületésekkel a szokványos közhelyeken túl). Koltai Mária lenyűgöző története egy cigánycsalád drámai veszteségeiről, annak etnikai, a terápiába is átszűrődő vonzatairól, a kötet első tanulmányához hasonlóan többrétegű, sodró erejű tanulmány. A narratív megközelítés említendő itt a feldolgozás leg(poszt)modernebb aspektusaira gondolva.

Polcz Alaine rítusokról szóló fejezete hatalmas személyes élményanyagból táplálkozik. Minden sorában az életközeliség (paradox módon nem a halálközeliség) érezhető: a túlélés, továbbélés, megújulás. Erős hitelességű írás. Számba veszi azokat az újkeletű rítusokat is, amelyeket modern életünk termelt ki a gyász körében, ezek egy részéből talán nem is lesz rítus, csak továbbélési próbálkozás, mások jelenthetnek majd kapaszkodókat. Révész Renáta Liliána tanulmánya azt taglalja, hogy a család hogyan birkózik meg a gyásszal. Ismét dicsérnünk kell a szerkesztőket az előző fejezethez való kapcsolódás oldottságáért: a rítusok családi vonatkozásain át könnyű átvezetni gondolkodásunkat e fontos területre. A következő fejezetben Farkas Lőrincné az elengedés és megtartás pszichológiai jelenségkörén keresztül mutatja be a gyászt, érdekes és elgondolkodtató elemzés formájában. Benczúr Lilla különböző kultúráknak a gyásszal kapcsolatos szokásait dolgozta fel széleskörű áttekintésében, rámutatva arra, hogy bár a külső megnyilvánulások természetesen igen különbözőek, a gyászfolyamat alapjaiban hasonló. Eredeti és meggyőző gondolata a szerzőnek a születés és halál kétpólusú voltán keresztül a várandósság és a gyász hasonlóságainak értelmezése azzal a konklúzióval, amellyel sok kutató egyetért: a gyászból az újnak a kezdete fakadhat.

Ezután Angyal Eleonóra a hamvasztás történetét és e szokás terjedését mutatja be nagy műgonddal. Ez a kulturális áttekintéshez kapcsolódva végül is helyére kerül a kötetben, bár az előző tanulmányoktól kissé elüt.

A kötetet Pilling János átfogó, kitűnő tanulmánya zárja a gyász lélektanáról és a gyászolók segítésének lehetőségeiről. Ismeretgazdag áttekintés a gyász szakaszairól, annak különböző formáiról, a komplikált gyász megjelenéseiről, majd a pszichoterápiákig bezáróan azokról a megoldásokról, amelyek e nehéz életszakaszban hiteles segítséget jelenthetnek.

Nagyon jó a kötet, messze jobb, mint a hasonlóan szerkesztett, általában azonban egyenetlen munkák. Sokaknak lesz segítségére, nem csupán megbízható tudásforrásként, hanem hitelessége, személyessége, emberközelisége miatt is.