KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

VII. évfolyam

2003/4

Előszó

Tisztelt Olvasó!

Úgy hiszem, legújabb számunk valóban a szerkesztőség részéről többször hangoztatott sokszínűségre való törekvés jegyében lát napvilágot, hisz tartalma a pszichológiai, szociológiai írásoktól kezdve egészen az orvostörténeti, néprajzi jellegű tanulmányokig terjed, így erősen reprezentálja a thanatológia részterületeinek széleskörű kiterjedését. Tehát bátran ajánlhatom mindazoknak, akik e terület sokoldalú megismerésére törekednek, de azoknak is, akik örömüket lelik a polihisztorkodással járó elmetornában.

Elmúlt alkalommal Bánki Éva költeményeiben gyönyörködhettek Olvasóink, aki ezúttal prózában bizonyítja, hogy érdemes rá odafigyelni, hisz lebilincselően szép stílusa, s mély gondolatisága a kortárs magyar irodalom egyik legtehetségesebb íróját sejteti. Első regénye, az Esőváros, amit minden kedves Olvasónk figyelmébe szeretnénk ajánlani, a közelmúltban látott napvilágot, s aratott gyors sikert. A lapunkban bemutatott írás a regény egy részletének novellaátirata, mely önmagában is egy nagy ívű, nemzedékeket átölelő történetet villant fel az emlékekből szőtt elmesélés szabadon áramló mondatfűzésén keresztül.

Török Zsuzsa és Szeverényi Péter, a szakpszichológus - nőgyógyász szerzőpáros arra hívják fel a figyelmet, hogy a nemi szerveket érintő onkológiai megbetegedések esetében nem esik kellő szó azokról a szexuális problémákról, amelyek a beteg párkapcsolatát nagymértékben befolyásolják, s ezáltal a betegség pszichés legyőzésének, a mindennapi életbe való visszatalálásnak esélyeit ronthatják. Pedig ha a rák és az intim szférába tartozó szexualitás kérdésköréről tabuk nélkül beszélünk, sokszor az egyszerű felvilágosítás is elég ahhoz, hogy a gyakran a tévhitek és a szorongás által vezérelt intim együttlétek ismét megérdemelt helyükre kerüljenek a párok életében, s a betegek visszanyerjék a sokszor csorbát szenvedő nemi identitástudatukat.

A kiegyensúlyozottság, a jó közérzet nemcsak a betegek számára fontos, hanem a velük törődő szakszemélyzet mindennapi munkájának is befolyásoló tényezője. A gyógyíthatatlan betegekkel foglalkozó hospice-ok munkatársainak közérzete a nehéz lelki megterheléssel járó feladataik miatt kiemelten nagy figyelmet érdemel, így erre a hospice intézetek működési elveit meghatározó szabályzatok is nagy hangsúlyt fektetnek. Azonban a magyar egészségügyi intézmények közismerten nehéz helyzete, s természetesen minden emberi tényező az elvek gyakorlati megvalósulására hatással lehet, így a feltételezett problémákra irányuló időnkénti helyzetfelmérés igen hasznosnak bizonyulhat a megoldandó feladatok meghatározása érdekében. Sipiczki Veronika reprezentatív közérzetfelmérése a pozitívumok és negatívumok kihangsúlyozásával, irányt mutató lehet minden olyan szakember számára, aki fontosnak tartja a hospice-teamek belső működésének optimális viszonyait.

Ezúttal a történeti kérdések iránt érdeklődő Olvasóink számára egy eddig méltánytalanul mellőzött szakterület, a mentéstörténet körébe kínálunk betekintést. Debrődi Gábor, aki mentőtisztként maga is aktívan részt vett az Országos Mentőszolgálat munkájában, s történészként is e szakterület múltját kutatja, az életmentés legfontosabb feladatának, a reanimációnak történeti kérdéseit boncolgatja. Az a ma már evidensnek tartott dolog, hogy egy bizonyos időfaktoron belül a légzés és a keringés működésének újraindítása által életek menthetők meg, csupán a 18. század második felében kezdett körvonalazódni, s majd két évszázados küzdelem szükségeltetett ahhoz, hogy a modern mentéstan rutinfeladatként kezelje. A befúvásos lélegeztetési technikák fejlődése, az ezzel kapcsolatos segédeszközök mind tökéletesebb kifejlesztése, a szívmasszázs jelentőségének felismerése, s az újraélesztő készülékek megalkotásának folyamata egy hosszú, s egymásra épülő kísérletezgetés ívét rajzolja elénk. Aki a tanulmányban csak szóban bemutatott eszközökre élőben is kíváncsi, annak javasoljuk, hogy tekintse meg a Kresz Géza Mentőmúzeum látnivalókban gazdag kiállítását!

Adattári rovatunk most ismét egy néprajzi gyűjtéssel gazdagodott. Szülőfalujának, az Arad megyei Magyarpécska halotti szokásainak összegyűjtését Czank Gábor vállalta magára, aki mindenre kiterjedő alapossággal rendszerezi a falu magyar nemzetiségű lakosainak temetési rítusait, a halálra való készülettől egészen a gyászszertartásokig. Fontos feladat ez, hiszen az idősebbek visszaemlékezéseinek ívében már felsejlenek a változások, bár az erős hagyománytisztelet, a közösségi kontroll még szerencsére viszonylag épen őrzi a hagyományokat.

A szerkesztőség nevében kívánok minden kedves Olvasónknak kellemes és hasznos időtöltést!

Horányi Ildikó
felelős szerkesztő