Tisztelt Olvasó!

Jelenlegi számunk sokrétű olvasnivalót kínál minden kedves érdeklődő számára, aki megtisztel minket figyelmével. A tematikus gazdagságon belül azonban két írás is foglalkozik azzal a fontos problémával, hogy a gyógyíthatatlan betegek otthonápolása milyen fizikai és lelki terheket ró az önfeláldozó családtagokra, így valamelyest ez a téma kiemeltebb szerepet élvez.

Versrovatunkban ezúttal egy kétkötetes költőnő (Idő-gettó, 2002; tollbafojtás, 2004), Lárai Eszter (1963) mutatkozik be, aki (anyám csöndje) című lírai részciklusát mutatja be A kisleánykor panaszaiból címmel publikált versciklusából.

Első írásunk akár esettanulmánynak is felfogható lenne, de annál többre mutat lírai stílusával. Palotás Rozina, aki jelenleg a katolikus teológián tanul, és emellett lelkigondozó képzésen vesz részt, önkéntesként heti egy napot a Baleseti és Sürgősségi Intézetben is szolgál. Alig egy héttel az otthonukban elhunyt apósának halála után emlékszik vissza arra az útra, melyet a beteg és családja tett meg ezekben a mindenki számára nehéz napokban, s veti papírra érzéseit. Érzéseket, melyeket átsző a gyász fájdalma, a hiány, de ezeken felülemelkedve egy olyan semmihez nem fogható, a bánatot enyhítő boldogság is, amely csakis annak adatik meg, akit megperzselt az életből való elmúlás misztikus szentsége.

A család és a haldokló hozzáállása példaadó értékű, különösen azért is, mert tudjuk, hogy ezt az utat végigjárni korántsem olyan egyszerű sokak számára. Simkó Csaba hospice-főorvos tanulmánya épp azokra a nehézségekre irányítja a figyelmet, amelyekkel munkája során nap mint nap találkozik. A súlyos betegek otthoni ápolásának gyakran nem csupán életvezetési, anyagi gátjai vannak, a rosszul megélt pszichés traumák, a beteg és a hozzátartozók közötti elégtelen - a meg nem értettségből fakadó - kommunikáció sokszor okozhat konfliktushelyzetet. A tanulmány összefoglalja mindazokat a tudnivalókat, amelyeket az otthonápolást választóknak szem előtt kell tartaniuk annak érdekében, hogy a maguk és a beteg számára is könnyebb, problémamentesebb legyen az együtt töltött utolsó időszak.

Fleischer Alexandra pszichológus tanulmánya már azt a problémakört tárgyalja, mely a hozzátartozó elvesztése után jelentkező gyász időszaka alatt okozhat gondot. Egy zuglói háziorvosi rendelő adatai alapján vizsgálja meg azon idősebb emberek pszichés és fizikai állapotának változásait, akik házastársukat nemrégiben veszítették el, s egy kontrollcsoport összehasonlítási adatai alapján vonja le következtetéseit. A pszichés problémák egyértelmű növekedése mellett a szomatikus megbetegedések következményként már nem annyira szignifikánsak, illetve emelkedő számuk összefüggésben állhat a hátramaradottak megváltozott társas kapcsolati rendszerével. Figyelemreméltó észrevétel az is, hogy az idős férfiak körében az öngyilkossági gondolatok jóval intenzívebben jelentkeznek, mint hasonló sorsú nőtársaik esetében.

Debrődi Gábor legújabb mentéstörténeti cikkében a magyarországi szervezett mentés kialakulását vázolja fel, s ismerteti mindazokat a szabályokat, előírásokat, amelyek a betegek szállításának módját határozták meg. Külön hangsúlyt fektet a halottak szállításának kérdéskörére, hisz ez a különféle hazai mentőegyletek létrehozása korában korántsem ment végre egységes elvek alapján. A fővárosban a mentők nem láttak el ilyesfajta szolgálatot, viszont egyes vidéki egyletek feladatkörébe beletartozott, miként a közölt, forrásértékű fotográfiák is tanúsítják.

Számunkat egy nyelvészeti írás zárja, Kicsi Sándor András a koporsó és a kereszt szók jelentéstani vizsgálatához nyújt értékes adalékokat.

Minden kedves Olvasónknak kívánunk tartalmas és hasznos olvasást!

Horányi Ildikó
felelős szerkesztő