KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

VIII. évfolyam

2004/3

Recenzió

 HORÁNYI ILDIKÓ
HORÁNYI ILDIKÓ

művészettörténész

ildikohoranyi@semmelweis.museum.hu

1013 Budapest Apród u. 1-3.

Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

CZÖVEK JUDIT

Ha mi meghalunk... Zoborvidéki virrasztóénekek

Pozsony, Kalligram, 2002.
205 oldal, 1900 Ft

Czövek Judit 1985-től nyolc alkalommal végzett terepmunkát a MTA Néprajzi Kutatóintézet munkatársaként a mai Szlovákia területén található Zoborvidék falvaiban. A jeles napok folklorisztikus hagyományait összegyűjtő munkálatainak eredményeképp született meg ez a kötet, amelyben a mintegy 600 összegyűjtött dallam közül a virrasztóénekek csoportját mutatja be, s közöl 79 kottázott dallamot a kapcsolódó szövegvariánsokkal együtt.

A szövegvariánsok összehasonlító vizsgálatát, azok énekeskönyvi hagyományozódásának ívét a tételekhez írt jegyzetpontokban végzi el illetve mutatja be a szerző, a gyűjtött anyaghoz kapcsolódó ismereteket, az énekek népéletben betöltött szerepét pedig alapos bevezető szövegben tárgyalja illetve értelmezi. Bevezetőjében Czövek Judit kitér a mára már egyre inkább elszlovákosodó, hagyományait elvesztő magyar falvak történeti jelentőségére, s bemutatja, hogyan vált a 20. század elejére a történeti földrajz szempontjából szeparálódott vidék magyar nyelvszigetté, mely az etnográfiai kutatások szemszögéből nagy jelentőséggel bírt. A kutatástörténeti áttekintés után a ma már etnikus identitástudatát elvesztő, a magyarságát már csak az idősebb generáció által őrző közösségek azon tagjait mutatja be, akik a vallásos és a profán világ határán autentikusan próbálják őrizni hagyományaikat. Ezek az ún. szentemberek irányítják azokat a közösségi alkalmakat is, amelyek még alkalmasak a kollektív reprezentáció gyakorlására (vallásos élet, temetési szertartás).

A hagyomány őrzésének letéteményesei fontos szerepet játszanak az amúgy is elég tradicionális temetési szertartásoknál, s peremtáji helyzetükkel összefüggésben tudásanyagukban és énekkincsükben sok archaikus elemet őriznek meg. A halottas szokások szimbólumrendszerét átmentő virrasztás szertartása, noha már sokszor megrövidül, s hanyatlóban van, de még él, s az előénekesek még őrzik (és továbbadják) a teljes virrasztás rítusának ismeretét. Az énekanyag és a köztes imák sorrendjét a hagyomány határozza meg. Szövegüket könyvek és nemzedékeken átörökített írásos gyűjtemények viszonylag követhető szövegvariánsokat létrehozó formái őrzik, amelyek a ponyvák, a kántorkönyvek hatását tükrözik. A szövegváltozatok legfőbb előképe Illyés István: Soltári énekek... (Nagyszombat, 1693.) című munkájának 1894-es kiadása. A pátosz és az archaizáló stílus iránti igény a virrasztás szokásában, a virrasztóénekekben olyan több évszázados hagyomány letéteményese, mely a változó, s lassan gyökereit vesztő nemzeti közösségek még élő rítusaiban sajátosan archaikus elemeket képes megőrizni.

A kötetet bő irodalomjegyzék zárja.


 ZANA ÁGNES
ZANA ÁGNES

kulturális antropológus

zanagi@net.sote.hu

1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.

Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet

Európai ajánlások a palliatív ellátás szervezéséről
A Miniszteri Bizottság Rec (2003) 24. számú ajánlása a tagországok számára a palliatív ellátás szervezéséről (Európa Tanács)

Szerk.: Dr. Hegedűs Katalin
Fordította: Bíró Zsuzsa
Budapest, Magyar Hospice-Palliatív Egyesület, 2004.
79 oldal

Az európai lakosság egyre idősödik, ezért a palliatív ellátás iránti igény a következő 10-15 évben előreláthatóan 20%-kal növekedni fog, ami 50-100 palliatív ágyat jelent 1 millió lakosra számítva. Ez nagy kihívást jelent egész Európa számára.

Az Európa Tanács Rec (2003) 24. számú ajánlása pontos, részletes keretet ad a nemzeti egészségpolitika számára a palliatív ellátás szervezéséről. Európa minden országa hasznosíthatja, az is, amely még csak tervezi a palliatív ellátás bevezetését az egészségügyi ellátásba, vagy amely a már létező ellátási tevékenységét szeretné felülvizsgálni.

Az Európa Tanács mind a 45 országa elfogadta az európai szakértői bizottság ajánlásait, s ez morális kötelezettséget jelent a 800 millió európai polgárt képviselő országok számára. Egy egyedülálló európai nemzetközi együttműködési projekt alapján a dokumentum 17 nyelven: angolul, franciául, görögül, grúzul, hollandul, horvátul, lengyelül, lettül, litvánul, magyarul, németül, oroszul, románul, svédül, szerbül, törökül és ukránul hozzáférhető. Ez azt jelenti, hogy több mint 600 millió európai: politikusok, szakemberek és a közvélemény saját nyelvén tudja olvasni az ajánlásokat. 2004 októberétől egész Európában egyidejűleg terjesztjük a dokumentumot, hogy az európai kormányok és az egészségügyi döntéshozó szervek az általuk elfogadott ajánlások szerint lépjenek fel.

Magyarországon a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület adta ki az ajánlásokat a Soros Alapítvány és az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium támogatásával, miként az ezt megelőző európai dokumentumokat is 1995-ben és 2001-ben: A halállal kapcsolatos problémák: a haldokló gondozása (1980) és a A gyógyíthatatlan betegek és a haldoklók emberi jogainak és méltóságának védelme.

A palliatív ellátás a WHO 2002-es definíciójának módosított változata szerint: ...az előrehaladott stádiumú, progresszív betegségben szenvedő betegek aktív, teljes ellátása. Kiemelkedő jelentőségű a fájdalom és egyéb tünetek, valamint a pszichés, szociális, és spirituális problémák kezelése. A palliatív ellátás célja a lehető legjobb életminőség biztosítása a betegek és családjaik számára. (75. p.)

Az Ajánlás legfontosabb gondolata, hogy a halált és a haldoklást az élet természetes részének tekinti. Az élettől való búcsúzás ideje alatt is élhet az ember tartalmas, értékes életet, ezért elvetendő a halál bekövetkeztének gyorsítása, az ok nélküli kezelés, viszont - többek között - a tüneti kezelések nagy hangsúlyt kapnak.

Magyarországon már az 1997. évi egészségügyi törvényben szerepel a palliatív ellátáshoz való jog. Azóta számos különböző struktúrájú palliatív team dolgozik szerte az országban (a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület szakmai ajánlásával), az egészségügyi szakképzésben megkezdődött a terápiával foglalkozó szakemberek képzése (2001), illetve a palliatív ellátási ismeretek, mint önálló tananyag oktatása az orvos- és nővérképzés keretein belül. Az Ajánlás hangsúlyozza a kutatómunka fontosságát és a tagországokkal folytatott együttműködést. Példaként hozza föl a Pallium tanulmányt, amely hét ország palliatív terápiás szervezeti felépítését és működését mutatja be (Hollandia, Belgium, Svédország, Németország, Spanyolország, Olaszország, Egyesült Királyság). A külföldön már évek óta működő modellek komparatív vizsgálata és a folyamatos tapasztalatcsere lehetővé teszi a tagországok számára a palliatív ellátási rendszer fejlesztését, a munka során előforduló hibák minimalizálását.

Az ellátás lehetséges és ajánlott formáinak felsorolásán túl a Memorandum javaslatot tesz a fennálló nehézségek kiküszöbölésére. Ilyen például az opiátok hozzáférhetőségének hiánya, az opiátok használatával kapcsolatos előítéletek kezelése, vagy az anyagi források elégtelensége. A palliatív ellátás legcélravezetőbb formájának az inter- illetve multidiszciplináris segítő teamek munkáját tartja. Ezek összetételét adott esetben a betegség jellege és a beteg igényei, vágyai, szociális helyzete (stb.) szabják meg (például szakorvos, lelkész, terápiás foglalkoztató szakember, szociális munkás).

A Memorandum kiemelt fontosságot tulajdonít a társadalmi és a belső kommunikációnak. A kielégítő, kétirányú párbeszéd elengedhetetlen az egészségügyi ellátásban, ennek célja az információ közlése és befogadása, a kölcsönös segítés és támogatás, elsősorban a (palliatív) szakszemélyzet és a betegek, hozzátartozók, másodsorban a család és a beteg között. A team tagjai abban a nehéz időszakban nyújtanak segítséget a beteg és a családtagok közötti harmonikus kapcsolat kialakításában, amely teljesen megváltoztatja addigi életüket. Ez magába foglalja a családtagok lelki gondozását: segít megbirkózni a szeretett személy elvesztésének gondolatával, ráhangolódni a beteg igényeire, vágyaira, támogat a gyászban, de olyan gyakorlati feladatok megoldásában is segítség, mint pl. a hozzátartozók részleges tehermentesítése a folyamatos és időnként megterhelő ápolási teendők alól.

A kérdés másik hangsúlyos aspektusa: a társadalmi kommunikáció. A társadalmat minél szélesebb körben informálni kell a palliatív ellátás céljáról és hasznáról. Ez elősegítheti a szekularizálódott társadalmakra, ezen belül a magyar társadalomra is jellemző azon tendenciózussá váló haláltudat megváltoztatását, amely a halált tabuként kezeli. A halált az emberek már nem tekintik az élet természetes részének, részben a nagymértékű medikalizáció és a megnövekedett számú baleseti-, erőszakos halál előfordulása miatt. A haláltól és a haldoklótól való irreális félelem feloldása az egész közösség érdekét képezi. Ezért fontos az önkéntes segítők bevonása a palliatív munkába, akik egyfajta összekötő kapocsként funkcionálnak a beteg és a társadalom között. Munkájuk a régi idők szomszédsági szolidaritását idézi, amikor az emberek még otthon haltak meg. (68. p.)

A hospice-palliatív ellátás lényegi gondolata, hogy a beteg lelke ugyanolyan fontos, mint a teste! Az embert komplexen kezeli, s míg a hagyományos orvoslás a betegség kezelése folyamán csupán tüneti és terápiás segítséget nyújt, addig a palliatív ellátás az előbbi integráns részeként ugyanolyan fontosságot tulajdonít a beteg (és a hozzátartozók) mentális állapotának. Ezért meghatározó a beteg spirituális igényének lehetőség szerinti kielégítése, az ellátás ...a betegekben és hozzátartozókban gyakran felmerülő, az élet értelmével kapcsolatos, egzisztenciális és vallási kérdésekre összpontosít. Nem csupán a vallásos betegekre korlátozódik... (75. p.)

Minden emberi lény alapvető, belső igénye az, hogy legyen valaki, aki fogja a kezét, ha elindul az Úton. A palliatív ellátás pontosan ezt az emberbaráti gesztust nyújtja - professzionális szinten.