Tisztelt Olvasó!

Legújabb számunk a tanatológia szerteágazó területének lehetőségeit kihasználva sokszínű olvasnivalót kínál minden érdeklődőnek, akik megtisztelnek minket figyelmükkel. A rideg valóság elgondolkodtató problémái mellett a 17. század egy tudós orvosának, polihisztorának hasonlóképp elgondolkodtató, sőt néha meghökkentő elmélkedéseit tárjuk Önök elé, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy mosolyt fakasszunk az arcukra a súlyosabb gondokat felvető tanulmányok után felüdülést áhítóknak.

A Versek rovatunkban ezúttal egy elsőkötetes költőnő, Kertész Kata lírai alkotásaiból adunk ízelítőt. A közelmúltban a Magyar Napló Kiadónál megjelent Selyem című kötetéből (2004) választottunk három olyan verset, amelyek reprezentálják a szerző finom líraisággal átszőtt, csendbe burkolózó stílusát.

Úgy gondolom, nem lehet kérdéses, hogy a legmegrázóbb, legfelkavaróbb érzés akkor fogja el az embert, ha egy gyermeket lát szembesülni a halállal. Embertelen feladat szülőként elfogadni a tényeket, végigkísérni saját vérünket a felnőttek számára sem könnyű úton. Az úton, amelyen a gyermek is kénytelen haladni, s tudva, tudatlanul érezni ennek nehézségeit. A súlyos betegeket gondozó gyermekosztályokon ezért nagyon fontos feladat hárul a szakpszichológusokra, akik figyelme a beteg gyermeken túl kiterjed annak egész családjára (a testvéreket is beleértve), és a kis beteget orvosilag ellátó egész teamre. A Földesi Enikő és Zsámbor Csilla alkotta szerzőpár A gyógyíthatatlan daganatos gyermek és családja pszichés vezetése című tanulmányában összefoglalja azokat a szempontokat, amelyekre egy pszichológusnak tekintettel kell lennie munkája során, bemutatja azokat a leggyakrabban előforduló nehézségeket, pszichés zavarokat, amelyekkel az érintetteknek szembe kell nézniük.

A következő - hosszabb lélegzetvételű - munka egy napjainkban kurrens kérdéskört jár körül. A halál, a haldoklás hospitalizációja, a kórházi körülmények közötti elmúlás már a 20. század második felében rítusválságot eredményezett. A halotti szokások évszázados tradícióit az egészségügyi intézetek bürokratikus rendje kiszorította a falai közül, viszont a gyászoló család számára nem nyújtott helyettük alternatív rítuslehetőségeket. A legsúlyosabb problémát az elhalálozott egyén méltóságának megőrzése, a halottól való illő búcsúvétel lehetőségének hiánya jelenti. Pilling János a halottal, a holttesttel való méltó bánásmód tekintetében vonja górcső alá a hazai jogszabályokat, s alapos vizsgálata eredményeképp rámutat azok hiányosságaira, a kegyeleti jogok terén megmutatkozó problémákra, melyek az elmúlt időszakban több - a médiában is tárgyalt - incidens kapcsán felvetődtek. Cikkének legfontosabb felvetése, hogy a kórházakban ki kell alakítani olyan helyiségeket, ahol mind a holttest méltóságának megőrzése biztosított, mind a hozzátartozók privát gyászának, búcsújának színtere megteremtődik.

Számunk utolsó két írása a múltba kalauzolja vissza Olvasóinkat. Az egyikben történeti adalékok olvashatók egy 19. században élt fiatalember, Gaspard Hauser különös sorsa és halála kapcsán, Magyar László András fordításának és magyarázatainak köszönhetően pedig egy érdekes forrásmunka részletével ismerkedhetünk meg. Az utóbbi írással szeretnénk elindítani Források című rovatunkat, amely olyan levéltári, történeti forráscsoportok bemutatásának lenne színtere, melyek segítségével betekintést nyerhetünk múltunk tradícióiba, képet kaphatunk a haláltudat és a halálról, a túlvilágról alkotott kép kulturális és történeti vetületeiről. Ezúton is szeretnénk felhívni leendő szerzőink figyelmét az újabb témában való publikálási lehetőségre.

Kívánok a szerkesztőség nevében minden kedves Olvasónknak tartalmas és hasznos olvasást!

Horányi Ildikó
felelős szerkesztő