In memoriam

1.
Közönyösen teszem a dolgomat,
míg ő az intenzíven (- s hogy tovább?)
Nem vesz róla tudomást a világ:
előttem a 67 dolgozat,
és ha rá gondolok se végzi el
helyettem más, se én mások helyett
a látszat-világ látszat dolgait,
nem torlódhat föl, amit tenni kell.
Közönyös minden folyamat, amíg
saját ritmusa van, se rossz, se jó.
(S a hír a tudatban: halasztható?)
De talán amíg a szíve leállt,
a közönyös szervezet dolgozik,
ne torlódjon föl benne a halál.

2.
Leállt, feltorlódott( valami élet
nevében nem hagyták meg úgy, ahogy
az a bizonyos lélek, mert elég lett,
kilépett volna rajta valahogy:
a vészkijárattól visszacibálták.
Egy padon feküdt. Úgy képzelte el.
És haza akart menni, csak a nadrág
kellett volna, csak azt hadd vegye fel:
Mire várunk? Itt vannak ketten,
de egyik se segítene,
hagyják megdögölni az embert.
Nem tudunk válaszolni se -
nem tudtuk, mi lesz, ami kiderül,
ott álltunk ketten, készületlenül.

1.
Meleg van itt. Nem az a baj.
Az a baj, hogy egy bizonyos kor után
megette a fene az egészet.

2.
Ez a szag: előhívható. Alig tudom
orromból elüldözni. Hova lett a másik,
a fűnyírás, a nap, a cserzett bőr fűszeres
illata? Ez a combja? A karnyi váz
alatt üres, sárga zsák: az izmai helyén.

Álmomban újra látni
napbarnította bőrét
bőrének fűszeres
fűszagát újra tudni
tengersós szél segített.
De búcsúzás helyett
maradt a végleges
vigyázz-magadra, az
elmaradt viszontlátás.

1.
Nyár volt. Július? Viszketett a bőr
a fű helyén. A hordóban fürödtünk.
Hol voltak akkor a víz láthatatlan
szerpentinjein felemelkedő
szúnyoglárvák? Nem voltak. Tiszta volt.
A laffadt sárga labdával fociztunk.
A kedvünkért tejbegrízt is csinált,
megtanulta. De sokkal jobban ízlett
a császárhús, a katona kenyér,
ahogy ő ette.
Nyár volt, semmi más.
Gyerekkorunk: A legszebb évei.

2.
Széttört szemüvegét
szilánkokból akartam
összeragasztani.
Álmomban nem zavart
elfödetlen szemérme,
épp úgyis betakartam.