KHARÓN

Thanatológiai Szemle

elektronikus folyóirat

Tartalom

IX. évfolyam

2005/3-4

Források


 MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS
MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS

Dr. Univ. orvostörténész

orvostortenet@t-online.hu

1023 Budapest Török u.12.

Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár

CAIUS PLINIUS SECUNDUS

A halálról
(Részlet a Természetleírás 7. könyvéből
Naturalis Historia 7.51-56.)

A fordító bevezetője

Az alábbi szöveg Caius Plinius Secundus, vagyis az idősebb Plinius (23/24-79) híres Természetleírásából való. E harminchét könyvből álló munkát a középkorban és a kora reneszánsz idején a természetismeret legfőbb forrásának tekintették. A kiváló római szerző ugyanis a botanikától az állattanig, az ásványtantól a geográfiáig, az orvostudománytól a mezőgazdaságtanig mindenről írt, mégpedig avval a céllal, hogy művelt honfitársai számára az élettel és a világgal kapcsolatos valamennyi tudnivalót anyanyelvükön, egyetlen enciklopédikus műben összegezze. Az a hetedik könyv, amelyből jelen szövegünk származik a mű antropológiai része: az embert élettani, lélektani és szellemtörténeti szempontból egyaránt igyekszik bemutatni.

Itt - mivel lapunk thanatológiai szemle - Plinius hetedik könyvéből csak azokat a fejezeteket közöljük, amelyek a halálról szólnak. A szerző e fejezetekben részben a halál jelenségét értékeli, nem is túl szokványos módon, részben pedig a halál típusait mutatja be, néhány remek anekdotával fűszerezve eszmefuttatásait. Különösen érdekesek azok a sorok, amelyeket a halál utáni létről és a halál értékéről ír - mindaz, amit itt mond Plinius, a mi számunkra is elfogadható, vagy legalább megszívlelendő lehet. Noha e kiváló auktor sok-sok, korábban tényként kezelt állítása bizonyult az idők során tévedésnek, Plinius eleven, meglepően józan és kritikus szelleme, mesélő és anekdotázó-kedve, bájos humora és nem utolsó sorban hihetetlen lexikális tudása máig rendkívül szórakoztató olvasmánnyá emeli ezt a lenyűgöző művet, amelyet ma az antik természettudományos tudás legfőbb forrásaként értékelünk.

Bár Pliniustól az idők során számos kisebb szövegrészlet jelent meg magyarul válogatásokban és önálló kiadványokban is, sőt, egy ifjú, ám tudós hölgy a teljes művet is magyarra készül átültetni1, az alábbi, szerintem rendkívül érdekes gondolatokat anyanyelvén - tudtommal - eddig még nem olvashatta a magyar olvasó. Bár az alábbi eszmefuttatás hemzseg a nevektől, nem akartam senkit húszoldalas jegyzetapparátussal fárasztani: csak akkor egészítettem ki Plinius mondatait a saját magyarázataimmal, ha attól tartottam, hogy máskülönben a szöveg félreérthető lenne. A fejezetcímek is tőlem származnak, amiért utólag is elnézést kérek.

A fordítás a következő kiadás alapján készült: C. PLINII Secundi: Naturalis Historiae libri XXXVII. (Ed. L.von JAN - K. F. TH. MAYHOFF) Stuttgart, Teubner, 1967-1970.


1 GÁBLI CECÍLIA: Caius, Plinius Secundus Természettudományának 2. és 37. könyve. Szeged, Lomart, 2004-2005. két kötetben. A kiadás bőséges jegyzetapparátussal készült. Ezen túl Darab Ágnes és Gesztelyi Tamás 2001-ben adta ki a 33-37. könyvek fordítását, a 12-21. könyvekből pedig 1981-ben Tóth Sándor fordításában jelentek meg részletek, illetve Bukarestben, 1973-ban az 1-6. könyvekből Váczy Kálmán fordításában látott napvilágot egy válogatás. Ám sem ezek a válogatások, sem az általam ismert egyéb munkák nem tartalmazzák az itt közölt részeket.