CAIUS PLINIUS SECUNDUS

A halálról
(Részlet a Természetleírás 7. könyvéből
Naturalis Historia 7.51-56.)

Az alábbi szöveg Caius Plinius Secundus, vagyis az idősebb Plinius (23/24-79) híres Természetleírásából való. E harminchét könyvből álló munkát a középkorban és a kora reneszánsz idején a természetismeret legfőbb forrásának tekintették. A kiváló római szerző ugyanis a botanikától az állattanig, az ásványtantól a geográfiáig, az orvostudománytól a mezőgazdaságtanig mindenről írt, mégpedig avval a céllal, hogy művelt honfitársai számára az élettel és a világgal kapcsolatos valamennyi tudnivalót anyanyelvükön, egyetlen enciklopédikus műben összegezze. Az a hetedik könyv, amelyből jelen szövegünk származik a mű antropológiai része: az embert élettani, lélektani és szellemtörténeti szempontból egyaránt igyekszik bemutatni.

Itt - mivel lapunk thanatológiai szemle - Plinius hetedik könyvéből csak azokat a fejezeteket közöljük, amelyek a halálról szólnak. A szerző e fejezetekben részben a halál jelenségét értékeli, nem is túl szokványos módon, részben pedig a halál típusait mutatja be, néhány remek anekdotával fűszerezve eszmefuttatásait. Különösen érdekesek azok a sorok, amelyeket a halál utáni létről és a halál értékéről ír - mindaz, amit itt mond Plinius, a mi számunkra is elfogadható, vagy legalább megszívlelendő lehet. Noha e kiváló auktor sok-sok, korábban tényként kezelt állítása bizonyult az idők során tévedésnek, Plinius eleven, meglepően józan és kritikus szelleme, mesélő és anekdotázó-kedve, bájos humora és nem utolsó sorban hihetetlen lexikális tudása máig rendkívül szórakoztató olvasmánnyá emeli ezt a lenyűgöző művet, amelyet ma az antik természettudományos tudás legfőbb forrásaként értékelünk.

Bár Pliniustól az idők során számos kisebb szövegrészlet jelent meg magyarul válogatásokban és önálló kiadványokban is, sőt, egy ifjú, ám tudós hölgy a teljes művet is magyarra készül átültetni¹, az alábbi, szerintem rendkívül érdekes gondolatokat anyanyelvén - tudtommal - eddig még nem olvashatta a magyar olvasó. Bár az alábbi eszmefuttatás hemzseg a nevektől, nem akartam senkit húszoldalas jegyzetapparátussal fárasztani: csak akkor egészítettem ki Plinius mondatait a saját magyarázataimmal, ha attól tartottam, hogy máskülönben a szöveg félreérthető lenne. A fejezetcímek is tőlem származnak, amiért utólag is elnézést kérek.

A fordítás a következő kiadás alapján készült: C. PLINII Secundi: Naturalis Historiae libri XXXVII. (Ed. L.von JAN - K. F. TH. MAYHOFF) Stuttgart, Teubner, 1967-1970.