Tisztelt Olvasó!

A Kharón jelenlegi számában olvasható írások a szeretteik elvesztését gyászolók gyötrelmes útjáról, a gyászmunkáról szólnak, amely mindenki számára nagy teher, aki csak elveszített valakit maga körül. Különösen nehéz azonban azzal megbirkózni, ha hozzátartozónk önkezével vetett véget életének, s a gyermeküket gyászoló szülők fájdalma szintén az önmarcangoló, nehezen feldolgozható lelki folyamatok legkeservesebbike. E témákat járják körül írásaink, a lelki segítő külső nézőpontjából megfogalmazott gyakorlati tanácsoktól kezdve a belső harcokat feltáró lírai önvallomásokig.

Lapunk a képzőművészként is ismert, költőként több jelentős díjat (József Attila-díj, 1996; Év-Könyve-díj, 2004; Füst Milán-díj, 2004) is magáénak tudható Deák László panaszos énekével indít, majd egy figyelemre méltó forrásmunka fordítását nyújtjuk át olvasóinknak. Az öngyilkosság megelőzésére irányuló kutatások támogatását a WHO is fontos feladatának tartja, s e munka eredményeképp születetett meg 2000-ben az a tanulmány, amely segítséget kíván nyújtani azoknak, akik a gyászolók önsegítő csoportjainak szervezését, működésének koordinálását magukra vállalják. 2003-ban lapunk már közölte Pilling János kiváló írását (Strukturális technikák a gyászolók önsegítő csoportjaiban), amely rámutatott, hogy milyen nagy segítséget jelentenek ezek a csoportok a halálesetek feldolgozásában, s propagálta hazai elterjedésüket. Jelen tanulmány speciálisan az öngyilkosság által elhunytak hozzátartozóiból szerveződő csoportok működésének sajátosságaira hívja fel a figyelmet, s mutat rá azokra a problémákra, melyek leküzdése különösen nehéz. A szerzők azonban nem csupán a csoportszervezés feladatait ecsetelő, iránymutató instrukciók szempontjából kívánnak segítséget nyújtani, ennél többre tekintenek. Ezeket az önsegítő csoportokat az öngyilkosság elterjedése elleni harc egyik fontos demonstrációs formájának is tekintik.

A miértek, az önhibák, az okok keresése a kisbabájukat elveszítő nők esetében is fontos része a gyászmunkának. Az ún. perinatális gyásszal foglalkozó szakmunkák épp ezért külön területét képezik a vonatkozó szakirodalomnak. Különösen megrázó erejük van azoknak az írásoknak, ahol az anyák önmaguk vallanak marcangoló gondolataikról, az önváddal teli, sokszor hosszú évekig tartó belső utakról. Singer Magdolna ezúttal is értő, meghallgató segítőként működik közre öt asszony vallomástételénél, s feltárul előttünk öt különböző sors, belső vándorút, s - ha lehet mondani - megoldás is.

A gyermekek halálához való viszonyulás a történeti thanatológia szempontjából is speciális kérdésfelvetést jelent, melyre a különböző korok haláltudatával foglalkozó kutatók is rámutatnak. Mérföldkő volt ebben a tekintetben az Annales-iskola neves francia képviselőjének, Philippe Aries-nek azon írása (magyarul: Gyermek, család, halál. Budapest, Gondolat, 1987.), melyben az életkorok átértékelődésének folyamatában vizsgálja a gyerekek halálához való viszony változásait. Petrőczi Éva irodalomtörténész alapos tanulmánya egy archetipikusan felbukkanó irodalmi műfajon, az ún. Kindertotenlieder-eken keresztül vizsgálja, hogy az angolszász és a magyar puritán irodalmi művekben ez a kérdéskör miképp jelenik meg, s mennyiben hordoz egyedi, vagy épp sablonosan felbukkanó kötelező vonásokat. A tanulmányból kirajzolódhat előttünk, hogy az irodalmi művekben megjelenő elemek tulajdonképp egy adott kor és kulturális közeg válaszai a problémára, a gyász feldolgozásának vigasztaló eszközei.

A cseppet sem könnyű olvasmányok után lapunk Források rovatában más területre kalandozunk. Idősebb Plinius írásai az antik természettudományok ismerete szempontjából nélkülözhetetlen források, de az általunk ismert életmű magyar fordítása még a mai napig sem teljes. Ezt a hiányt kívánta enyhíteni Magyar László András, aki a 37 könyvből álló Naturalis Historia 7. könyvének azon fejezeteit fordította le, s magyarázta lapunk olvasói számára, melyek a híres antik auktor halállal kapcsolatos gondolatairól szólnak. Plinius kritikus és alapos szellem volt, de amellett anekdotázó hajlama is ismert, humorával gyakran oldotta fel a nehéz témák szárazságát. A kitűnő műfordítás lehetőséget ad a szerző stílusának élvezésére, mindamellett felvilágosult szellemének, gondolatvilágának megfigyelésére.

Reméljük, kedves Olvasóink ezúttal is haszonnal forgatják majd e lapokat!

Horányi Ildikó
felelős szerkesztő