Összefoglalás · Ezt a címet egyrészt David Barnard-nak, a Pennsylvania Egyetem (USA) Humán Tudományok professzorának egyik kevéssé ismert cikke ihlette, amely a Journal of Palliative Care-ben 1995-ben jelent meg Az intimitás termékenysége és félelem a saját kudarcainktól címen²; másrészt a válasz szükségessége arra a sokat vitatott és paradox kérdésre, hogy mi a helyes távolság az ápoló személyzet és az élete végén levő beteg között. Hogyan tudunk humánusak, érzékenyek maradni a másik szenvedése iránt anélkül, hogy elvesznénk ebben a szenvedésben? Hogyan tudjuk elkerülni, hogy a másik ember szenvedése és halála által felkavart legbelsőbb érzelmeink ne okozzanak sebeket bennünk? Hogyan tudunk közel maradni anélkül, hogy azonosulnánk? Pontosan ez annak a kérdésnek a paradoxona, amiről beszélni szeretnék. Ezért javasoltam a meghitt távolság címet.

Mert a helyes távolság a gondozó személyzet és a páciens között ugyanúgy függ a kölcsönös lelki és fizikai intimitás elfogadásának képességétől, mint a saját félelmek, veszteségek, sebezhetőség elfogadásának képességétől. A helyes távolság nem a másik és a magam közötti távolság, hanem az a távolság, amelyet képesek vagyunk létrehozni a saját érzelmeinkkel szemben, nem úgy, hogy megtagadjuk vagy elfojtjuk, hanem úgy, hogy valamennyire fegyelmezzük azokat.

Marie de Hennezel: La distance intime. Előadás az European Association for Palliative Care V. Kongresszusán, London, 1997. szeptember. Kézirat.

² David Barnard: The promise of intimacy and the far of our own undoing = Journal of Palliative Care, 11/4, 1995.

Összefoglalás · Mentálhigiénés munkánk során 80 súlyos állapotban levő ill. haldokló daganatos beteg betegségtudatát vizsgáltuk meg. A 80 beteg közül 45-en teljesen, 17-en részlegesen tisztában voltak az állapotukkal, ami ellentmond annak a feltételezésnek, hogy a súlyos állapotú betegek nem tudják mi a bajuk és ezért nem is lehet beszélni velük a betegségükről. A betegségtudat felmérésekor ugyanakkor figyelembe kell venni a beteg szubjektív hozzáállását a betegségéhez, és a hárítás sokszor igen erősen hat, éppen a remény - reménytelenség váltakozásától függően.

A betegek szívesen megosztották velünk lelki gondjaikat is. Kiderült, hogy nem a haláltól félnek elsősorban, hanem az azt megelőző szenvedésektől, kiszolgáltatottságtól. Ez megegyezik más, nagyobb kutatások eredményével is, amelyet egészséges emberek körében végeztek.

Összefoglalás · A szerzők a vetélést és a szülés körüli gyermekelvesztést követő gyászfolyamat bemutatása előtt megvizsgálják azt a pszichológiai állapotot, amelyben a veszteség bekövetkezik. A terhességet négy modell - a fejlődéslélektani, az ösztönfolyamat, a tárgykapcsolatok és az én-kiteljesedés elmélete - segítségével elemzik. Részletesen megismerhetjük azokat a pszichológiai tartalmakat, amelyeket a szülő-gyermek kapcsolat hordoz, a szülők szemszögéből nézve. A vetélés és a perinatális halál által okozott pszichés veszteségeket is ugyanennek a négy modellnek a felhasználásával követik végig. Röviden áttekintik azokat a tényezőket, amelyeknek meghatározó szerepe van a gyászmunkában. Összefoglalják a gyászoló szülők gondozásában nélkülözhetetlen tudnivalókat. Külön kiemelik azokat a patológiás gyászfolyamatot valószínűsítő körülményeket, amelyek esetében ajánlott pszichológusi segítséget kérni a gyászoló szülők utógondozásában.

A Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti-Nőgyógyászati Társaság II. Kongresszusán elhangzott referátum anyaga (Gyula, 1996. március 28-30.)

Összefoglalás · Ősi tapasztalat nyomán alakult ki parasztságunk körében a tilalom, hogy a halott mellett nem szabad sírni. A tilalom ellenére gyakran előfordul, hogy a halottat visszasírják, s ilyenkor a halott magához térve rövidebb-hosszabb történetben számol be másvilági élményeiről. A közleményben 1970 és 1990 közötti gyűjtéseimből ötven, szó szerinti pontossággal lejegyzett történet olvasható, melyekből ugyanaz az élménysor rajzolódik ki, mint R. A. Moody vagy K. Ring klinikai halálból visszahozott betegeinél: 1. a már korábban meghalt rokonok megjelennek, 2. csend, béke, nyugalom, 3. a lélek elhagyja a testet, 4. a másvilágon virágos mezőn jár, 5. fényt lát, 6. Jézussal vagy Szent Péterrel találkozik, 7. alagúton, völgyön, folyosón kellene átmennie, 8. lepereg előtte az élete, 9. falhoz, kapuhoz, kerítéshez ér, de nem engedik be, 10. visszasírják vagy visszaküldik. Az elbeszélések másvilág-képe ugyanakkor a magyar néphit regékben és hiedelmekben megelevenedő másvilág-képével is megegyezik, ami igazolja, hogy a népi hitvilág nemcsak szájról szájra adva él, hanem a mindennapos tapasztalatok is alakítják.